Chapter 2! Megváltozott vélemény.*

x Helena szemszöge x

Lassan elindultunk kifelé, bár még néha-néha visszanéztem. Némán kezdtünk el gyalogolni a hold világította utcán.

Kínos csend ütötte fel az időt. Gondolkoztam azon, hogy mondjak valamilyen témát esetleg, de nem tettem.
- Miért jöttél vissza? - törte meg a csendet köztünk.
- Mert azt is tanították nekem, hogy segítsek az embereknek. És ez pont, hogy egy ilyen pillanat volt. - pillantottam a bongyorra.
Mosolyogva rám pillantott, majd vissza, végül felnevetett. Összeráncoltam homlokom a reakcióján. Ennyire vicces amit mondtam? Nem viccnek szántam!
- Mi ennyire vicces? - szűrtem ki a fogaim közül.
- Semmi. Azt hittem olyan vagy mint egy kis beszari, bele sem mertem gondolni, hogy vissza sétálsz és segítesz. - vonta meg vállát és egy újabb hatalmasat mosoly futott végig arcán.
Kínomban felnevettem és hagytam annyiban a dolgot. Nem voltam olyan hangulatomban, hogy ezen vitatkozzak.
- És egyébként miért vert meg? - tereltem a témát.
Arcáról ledermedt a mosoly, ami fél perce még rajta díszelgett.
- Hagyjuk. - morogta, miközben léptei kicsit felgyorsultak.
- Nem, nem hagyjuk! Mond meg mi történt. - torpantam meg előtte és tenyerem mellkasához nyomtam.
- Nem kérdeztem! Lezártam. - mordult fel.
Halvány félelem gyülemlett fel bennem, de gyorsan el illant, majd karjaimat kicsit gyerekesen fontam össze magam előtt. Érzéstelenül kémlelt engem, kis idő múlva kikerült engem és sétált tovább a sötét utcán.
- Miattam volt, ugye? - kérdeztem meg, majd újra megtorpant.
Elnézett jobbra, majd balra. Lassan megfordult és felém közeledett. Pár centiméterre megállt előttem, és hallottam egyre felgyorsuló szuszogását. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Te is benne voltál ebbe az egészbe, kérlek ne vedd magadra, de elegem volt, hogy úgy bánt veled és velem is, mint egy kutyával. És én ezt nem tűröm, láttad, ő sem tűrte. Ilyen még nem fordult elő, de ezt az egészet még meg fogja emlegetni.
Nem tudtam szóhoz jutni. Miattam vertek meg egy embert, csak mert nagy a szám. Beharaptam ajkaim, majd válaszolni akartam.
- Ss. Ne válaszolj. - tette ujját a szám elé.- Amíg engem látsz, és tudatodban vagyok, nem esik bántódásod.- motyogta, majd újra visszakerült arcára levakarhatatlan mosoly. - Ugye nem baj, ha haza kísérlek?
- Töröld le azt a mosolyt a képedről. Van más választásom? - sóhajtottam.
- Nem igen. - nevetett fel.
- Gondoltam. - indultunk el újra az utcán. Egyszer kétszer megdörzsöltem fáradt szemeim, majd éreztem ahogy valami a vállamhoz ér. Hatalmas kezét finoman fektette végig rajta, mire én egy számomra is furcsa pillantással jutalmaztam. Ő is rám pillantott, valami különleges volt abban a pillantásba. Teljesen bele remegtek térdeim, és zakatolni kezdett a szívem. Egyszer csak arra lettem figyelmes ,hogy elhagytuk a sikátort, és egy szempillantás alatt az utcánk elején kötöttünk ki. Lassan a házunk elé értünk és ott teljesen megálltunk. Lehámozta rólam kezét és teljesen közel jött hozzám. Sóhajtott engem és átgondolta mindazt amit mondani szeretett volna. Közelsége meglepően szokatlan érzést váltott ki, amit nem igen éreztem még.
- Tervezel valamit holnapra? - mosolyodott el.
- Nem tudok róla. - ráncoltam meg homlokom.
- Holnap hatra itt leszek.
Csak felhúztam szemöldököm, és kérdően néztem rá.
- Miért, nem jó a hat? - morogta.
- Nem lehetne inkább öt? - vakartam meg tarkóm.
- De, legyen. - egyezett bele, mintha nem lenne más lehetőség. - De vigyázz magadra, kérlek. - suttogta fülembe, és langymeleg lehelete, kedvesen cirógatta azt.
Szaggatottan vettem a levegőt, míg ő eltávolodott tőlem.
- Jó éjszakát Helena.
- Neked is Harry. - mondtam, és búcsúzóul egy puszit nyomtam arcára.
Meglepően nézett rám, de én csak intettem neki és besiettem a házba.

Ps: Véleményt várok. - ^^. - Remélem tetszett a második rész!
Írta: Jázmin és Adrienn. x