Chapter 3! Nem így gondoltam..*

x Helena szemszöge x

Reggel elég későn ébredtem. Körülbelül fél tíz lehetett mire kinyitottam szemeim, ami nem rám vall. Fáradtan felültem majd megdörzsöltem a szemeim. Pár percig még érzéstelenül magam elé bámultam, majd úgy döntöttem, hogy átöltözök. Felkaptam néhány ruhát, azután a fürdőbe vonultam. Megengedtem magamnak egy kádnyi tűzforró vizet, majd levettem pizsamám és belehelyezkedtem a bőrömet égető vízbe. Pár percig még élveztem, ahogyan a forró víz körül áramlik a testem minden egyes porcikáján. Ezután megmosakodtam, megtörölköztem, majd fel is öltöztem. Ahogyan kiléptem a fürdőszoba párás levegőjéből, megcsapott a hideg. Felkaptam magamra a papucsom és elhagytam a szobámat. Lesiettem a lépcsőn és egyből az étkezőbe vonultam. A hűtőhöz sétáltam, kinyitottam, majd keresgélni kezdtem a hozzávalókat a reggelimhez. Végül kikerült az asztalra a kenyér, a vaj, és egy doboz narancslé is. Két szelet kenyeret betettem a kenyérpirítóba, a narancsléből pedig öntöttem egy kicsit a poharamba. Vártam egy kicsit, ezután jelzett a kenyérpirító, majd egy tányérra helyeztem a forró ételt. A tányért az asztalra helyeztem a pohár narancslé mellé. A szükségtelen hozzávalókat vissza raktam az eredeti helyükre. Éppen neki akartam állni az étel elfogyasztásának, de a csengő ezt megakadályozta. Egy sóhaj kíséretében felálltam a székről, majd a bejárati ajtóhoz siettem. Egy pillantást vetettem magamra a tükörben, bár nem tudtam ki áll odakint. Ajtót nyitottam, és legnagyobb meglepetésemre Harry állt előttem.

- Harry! Te meg mit keresel itt? - részesítettem nem túl kedves fogadtatásban.

- Neked is jó reggelt! - nyomott egy puszit az arcomra.

Még mindig meglepetten álltam előtte és kicsit kezdett kínossá válni.

- Be sem engedsz? - vigyorgott rám.

Odébb álltam az ajtóból, míg ő beljebb tévedt.

- Örülök, hogy otthon érzed magad. - fintorodtam el akaratom ellenére is.

Szerencsére nem hallotta meg. Becsuktam az ajtót, majd pillantásom Harry-re tévedt.

- Nyugodtan ülj le.

- Köszönöm. - ajándékozott meg egy angyali mosollyal.

Az asztalhoz vánszorgott, azután leült egy székre. Végig nézett az asztalon, majd rám nézett.

- Csináltál reggelit? - került rá megint az a levakarhatatlan mosoly.

- Igen. Kérsz? - kérdeztem rá, miközben én is helyet foglaltam vele szemben.

- Igen, köszönöm. - vigyorodott el ismét.

Hála neki, ismét végig kellett csinálnom ugyan azt a műveletet, mint a megérkezése előtt. Felálltam és elővettem újra a hozzávalókat. Rutinosan helyeztem a kenyereket a pirítóba, majd töltöttem egy pohár narancslevet a bongyornak. Ismét várnom kellett a pirítósra. Amint kész volt egy tiszta tányérra helyeztem és a göndörke elé tettem a reggelit. Elpakoltam, majd végre helyet foglalhattam.

- Jó étvágyat. - mondtam egy kis gúnnyal megfűszerezve.

- Baj, hogy reggelit kértem? - röhögte el magát.

- Ugyan, dehogy.

Próbáltam úgy tenni, mint aki éppen az evésre koncentrál, viszont szemem sarkából észre vettem, hogy a válaszom egy kicsit megmosolyogtatta. Látta, hogy én már eszek, így ő is beleharapott a pirítósába. Amint elfogyasztottuk a reggelit az üres tányérokat a mosogatóba helyeztem. Harry addigra a kanapén kényelmesedett el. Kezébe vette a távkapcsolót és váltogatni kezdett a csatornák között. Úgy éreztem, hogy kissé túlságosan engedékeny vagyok vele szemben. Ez azért mégsem az ő háza, ahol azt csinál amit akar. Arról nem is beszélve, hogy most van itt először.

- Figyelj csak, Harry. Nem gondolod, hogy egy kicsit túlságosan is otthon érzed magad? - ültem le mellé.

A tévét egy focimeccsre kapcsolta, csak ez után válaszolt.

- Talán baj van? - vonta fel szemöldökét. 

- Igen, baj van. Azt hiszed mindent megtehetsz, az van. Egyébként meg minek jöttél ide?

- Sajnálom, ha zavarok. Tudod, csak jobban meg akartalak ismerni, de látom az érzés nem kölcsönös. - állt fel a kanapéról.

- Hogy akarsz jobban megismerni? Úgy, hogy idejössz tévézni? Mert akkor mondhatom, nagyon jó úton jársz. - gúnyolódtam.
- Randira akartalak hívni. Tessék, itt van. Kimondtam baszd meg. Most örülsz?
Ott belül valami furcsa érzés fogott el. Bűntudat volt talán? Az is. Meg még valami. Valami olyasmi, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Az arcom megenyhült, szám pedig szóra nyílt.
- Harry, én.. Sajnálom. Nem akartalak így lehordani a semmiért, csak felment bennem a pumpa. Bocsi.
- Nem kell a magyarázkodás. Nem jövök be? Akkor mond azt. - kezdte idegesen. - Csak mond meg, és már itt sem vagyok.
- Dehogyis, szó sincs ilyenről, csak.. Kérlek, maradj.
Csupán ennyit tudtam mondani. Rájöttem, hogy hülye lennék visszautasítani a randevút. S ami a legfontosabb. Hülye lennék visszautasítani Harry-t.

Ps: Remélem tetszett az új rész! Véleményeket várok ide kommentbe! :) xx
Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet és Szentgyörgyi Adrienn. xx

Chapter 2! Megváltozott vélemény.*

x Helena szemszöge x

Lassan elindultunk kifelé, bár még néha-néha visszanéztem. Némán kezdtünk el gyalogolni a hold világította utcán.

Kínos csend ütötte fel az időt. Gondolkoztam azon, hogy mondjak valamilyen témát esetleg, de nem tettem.
- Miért jöttél vissza? - törte meg a csendet köztünk.
- Mert azt is tanították nekem, hogy segítsek az embereknek. És ez pont, hogy egy ilyen pillanat volt. - pillantottam a bongyorra.
Mosolyogva rám pillantott, majd vissza, végül felnevetett. Összeráncoltam homlokom a reakcióján. Ennyire vicces amit mondtam? Nem viccnek szántam!
- Mi ennyire vicces? - szűrtem ki a fogaim közül.
- Semmi. Azt hittem olyan vagy mint egy kis beszari, bele sem mertem gondolni, hogy vissza sétálsz és segítesz. - vonta meg vállát és egy újabb hatalmasat mosoly futott végig arcán.
Kínomban felnevettem és hagytam annyiban a dolgot. Nem voltam olyan hangulatomban, hogy ezen vitatkozzak.
- És egyébként miért vert meg? - tereltem a témát.
Arcáról ledermedt a mosoly, ami fél perce még rajta díszelgett.
- Hagyjuk. - morogta, miközben léptei kicsit felgyorsultak.
- Nem, nem hagyjuk! Mond meg mi történt. - torpantam meg előtte és tenyerem mellkasához nyomtam.
- Nem kérdeztem! Lezártam. - mordult fel.
Halvány félelem gyülemlett fel bennem, de gyorsan el illant, majd karjaimat kicsit gyerekesen fontam össze magam előtt. Érzéstelenül kémlelt engem, kis idő múlva kikerült engem és sétált tovább a sötét utcán.
- Miattam volt, ugye? - kérdeztem meg, majd újra megtorpant.
Elnézett jobbra, majd balra. Lassan megfordult és felém közeledett. Pár centiméterre megállt előttem, és hallottam egyre felgyorsuló szuszogását. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Te is benne voltál ebbe az egészbe, kérlek ne vedd magadra, de elegem volt, hogy úgy bánt veled és velem is, mint egy kutyával. És én ezt nem tűröm, láttad, ő sem tűrte. Ilyen még nem fordult elő, de ezt az egészet még meg fogja emlegetni.
Nem tudtam szóhoz jutni. Miattam vertek meg egy embert, csak mert nagy a szám. Beharaptam ajkaim, majd válaszolni akartam.
- Ss. Ne válaszolj. - tette ujját a szám elé.- Amíg engem látsz, és tudatodban vagyok, nem esik bántódásod.- motyogta, majd újra visszakerült arcára levakarhatatlan mosoly. - Ugye nem baj, ha haza kísérlek?
- Töröld le azt a mosolyt a képedről. Van más választásom? - sóhajtottam.
- Nem igen. - nevetett fel.
- Gondoltam. - indultunk el újra az utcán. Egyszer kétszer megdörzsöltem fáradt szemeim, majd éreztem ahogy valami a vállamhoz ér. Hatalmas kezét finoman fektette végig rajta, mire én egy számomra is furcsa pillantással jutalmaztam. Ő is rám pillantott, valami különleges volt abban a pillantásba. Teljesen bele remegtek térdeim, és zakatolni kezdett a szívem. Egyszer csak arra lettem figyelmes ,hogy elhagytuk a sikátort, és egy szempillantás alatt az utcánk elején kötöttünk ki. Lassan a házunk elé értünk és ott teljesen megálltunk. Lehámozta rólam kezét és teljesen közel jött hozzám. Sóhajtott engem és átgondolta mindazt amit mondani szeretett volna. Közelsége meglepően szokatlan érzést váltott ki, amit nem igen éreztem még.
- Tervezel valamit holnapra? - mosolyodott el.
- Nem tudok róla. - ráncoltam meg homlokom.
- Holnap hatra itt leszek.
Csak felhúztam szemöldököm, és kérdően néztem rá.
- Miért, nem jó a hat? - morogta.
- Nem lehetne inkább öt? - vakartam meg tarkóm.
- De, legyen. - egyezett bele, mintha nem lenne más lehetőség. - De vigyázz magadra, kérlek. - suttogta fülembe, és langymeleg lehelete, kedvesen cirógatta azt.
Szaggatottan vettem a levegőt, míg ő eltávolodott tőlem.
- Jó éjszakát Helena.
- Neked is Harry. - mondtam, és búcsúzóul egy puszit nyomtam arcára.
Meglepően nézett rám, de én csak intettem neki és besiettem a házba.

Ps: Véleményt várok. - ^^. - Remélem tetszett a második rész!
Írta: Jázmin és Adrienn. x

Chapter 1! Megváltozott minden..*

x Helena szemszöge x

- Köszi, de passzolnám.

- Ne legyél már ennyire nyomorék. legyen sóhajtott Phill.

- Egyrészt nem vagyok nyomorék. Másrészt pedig mondtam már, hogy nem. Nem bandázok idegenekkel. Ehhez tartom magam. - néztem rájuk határozott szemekkel.

- Kérlek, maradj. - nézett rám gyönyörű zöld szemeivel ha jól tudom Harry.

Szemeit fürkésztem. Gyönyörűen csillogtak. Nem tudtam mit mondjak, így hirtelen beleegyeztem.

- Rendben, akkor maradok. De nem sokáig. Engem várnak otthon.

A négy fiú arcára egy halovány féloldalas mosoly ült. Csak álltak előttem, és engem méregettek. Úgy éreztem, hogy meg kell törnöm a köztünk beállt csendet. Így is tettem.

- Akkor most csinálunk is valamit, vagy csak itt állunk, és egymást nézzük?

- Beindult a kicsi lány. - vigyorgott kajánul az egyik srác.

Megforgattam szemeimet, majd kezeimet kényelmesen elhelyeztem nadrágom zsebeiben.

- Akár el is mehetek.

- Arra semmi szükség. Gyertek srácok, mutassuk meg neki a törzshelyünket. - kapta fel a fejét a göndör hajú fiú, Harry.

Elindultak. Egy szűk kis utcán vezettek keresztül. Néha-néha megcsapott a hűvös tavaszi szellő, aminek hatására összerezzentem. Azonban inkább az izgatott, hogy hazatalálok-e onnan, ahova visznek.

Körül-belül öt percig sétáltunk a sötét utcasorokon némán, mikor végre az elől lépegető két srác lelassított, végül teljesen megállt.

- Ez lenne az. - jelentették ki szinte teljesen egyszerre mind a négyen.

Körbenéztem a helyen. Egy lebetonozott placcon álltunk, ahol egy kisebb asztal, és két pad is el volt helyezve. Az asztalon sörös üvegek hevertek. Volt köztük üres, és félig teli is. Legszívesebben azonnal elfutottam volna, és meg sem álltam volna hazáig, de nem. Úgy döntöttem, hogy adok nekik egy esélyt. Nem is tudom miért, de így éreztem. Közelebb sétáltam a padhoz, majd inkább arra jutottam, hogy nem ülök rá. Csurom vizes volt, mint ahogyan én is. Csönd lett köztünk, néma csönd. Csak a körülöttem lebzselő fiúk szuszogását hallottam. És féltem. Késő volt. Áh egyszerűen csak nem erre tanítottak. Mindegyik fiú tekintetét erősen rám szegezte, amitől még rémisztőbb lett az egész.
- Engem, otthon nagyon várnak már. - motyogtam halkan. - Engedjetek. - folytattam.
- És miért is? - lépett közelebb hozzám a velem szemben álló bongyor srác.
- Mondom várnak otthon. - ismételtem
- Jé, hirtelen mekkora pofád lett.
- Nem igaz. - húztam végig kezem arcomon. - Légyszíves engedjetek.
- Na jó. - mondta egy punk hajú srác.
- Stev, baszd meg! - üvöltött Phill. - Olyan jó volt húzni ezt a kis ringyót. Te meg elkúrtad.
Stev száját egy hangos sóhaj hagyta el. Idegesnek tűnt.
Én csak tátott szájjal bámultam a négy srácot. Sóhajtottam egyet, majd sarkon fordultam és gyors léptekkel kezdtem kifelé sétálni közölük.
- Hé, kislány. Hová sietsz ennyire? - hallottam meg, Harry hangját.
- Akárhova, csak messze innen. - mondtam ki azt a mondatot, amit mint már rájöttem, hogy nem kellett volna.
- Parancsolsz, kis csíra? - lépett egy lépést felém Phill, majd folytatta - Idehozunk a kedvenc helyünkre, és ez a hála?
- Mármint, hogy ringyónak, csírának neveztek, és úgy bántok velem, mint egy ronggyal?
- Mit képzelsz, kivel beszélsz, te ribanc? - ragadta meg a karomat Phill.
- Phill, hagyjad már. - szólalt meg Harry.
- Kuss Harry baszd meg, mert te is kapsz! - vörösödött el a karomat szorongató alkoholtól bűzlő srác.
- Te csak káromkodni tudsz? - fintorodtam el.
- Jobb lesz, ha most azonnal takarodsz innen, amíg nem teszek olyat, amit később megbánok. - lökte el magától a szorításától már-már lila kezemet Phill.
A csuklómra tévedt a tekintetem. Egy jó nagy színes folt terjengett rajta. Nem fogok hazudni, iszonyúan fájt. Ránéztem a négy srácra, majd sarkon fordultam, és gyors léptekkel hagytam el az utcát. Még egyszer rápillantottam a karomra. Na, mit fognak ehhez szólni otthon...
Ahogy ott mentem a sötét utcán, kiabálásra lettem figyelmes a fiúk törzshelyének irányából. Mintha Harry-t hallottam volna. Egy darabig még gondolkoztam, de arra jutottam, hogy hátra fordulok. Egyre több kiáltást hallottam az említett hely irályából. Rágyorsítottam. Mintha a nyakamban dobogott volna a szivem, mikor megláttam mit csinálnak. Phill éppen Harry-t ütötte gyomorszájon, amitől a göndör hajú fiú a földre rogyott. Egy hangos nyögés hagyta el a száját.
- Na most már legalább tudod, hogy kivel kezdj ki, te kis senki. - vigyorgott Phill.
Valószínűleg egyikük sem vett észre.
Ránéztem a földön szenvedő srácra. Az ajkaiból csak úgy ömlött a vér. Nem ismertem, a szívem mégis azt súgta, hogy segítenem kell neki. Így is tettem. Egy hirtelen mozdulattal odarohantam hozzá, majd leguggoltam, és a szemébe néztem.
- Jól vagy?
Egy éles nevetést hallottam a hátam mögül.
- Te is itt vagy? Látom akarsz pár ütést te kis ringyó.
- Ha meg mered ütni, megöllek. Annyi emberség nincs benned, hogy nőt nem verünk, te szemét?! - kezdett el feltápászkodni az aszfaltról Harry.
- Azt ütök, akit akarok, baszd meg. Nem te fogod azt meghatározni, értve vagyok?
Szinte éreztem, ahogyan izzik köztük a levegő. Nem akartam, hogy még nagyobb balhé legyen ebből. Össze voltam zavarodva, még sem tudtam tisztán gondolkodni.
- Most akkor vagy elhúztok innen mind a ketten a picsába, vagy kiverem belőletek még a szart is. - hallottam meg részeg Phill hangját.
Én a kezemet nyújtottam a bongyor srácnak, és segítettem neki felállni, amit egy aranyos mosollyal viszonzott.
- Még nincs vége. - morogta halkan Harry, majd felegyenesedett.
Lassan elindultunk kifelé, bár még néha-néha visszanéztem. Némán kezdtünk el gyalogolni a hold világítta utcán.

Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet és - jómagam - Szentgyörgyi Adrienn. xx
Ps: Remélem elnyerte tetszéseteket az első rész! :) x 

Prologue

x Helena szemszöge x

- Szia Beca. - adtam két cuppanós puszit arcára, majd elindultam.

- Szia! De holnap is ugorj be majd! - kiabált utánam, de én már a harmadik házra tartottam tőle.

Halkan felnevettem, majd tovább sétáltam előre a sötét utcán. Zsebre tettem kezeim, és néztem, ahogyan egy jelzőlámpa fényében, szemerkélni kezd az eső. Összébb húztam magamon a kardigánom,

és gyorsabb léptekkel folytattam utam. Éreztem, ahogyan egyre jobban esik az eső, ezért táskámba nyúltam, hogy megkeressem az esernyőm. Azonban ott nem volt, így arra következtettem, hogy otthon maradt. Sóhajtottam egyet, és körbenéztem az üres utcán.

Nem véltem felfedezni semmi érdekeset, így tovább bámultam az utat, amit a rengeteg esővíz lepett el. Fejemre tettem a pulcsim kapucniját, hátha még a hajamat meg tudom védeni az esőtől. Balra fordultam, és egy sikátor szerű keskeny úton kellet tovább haladnom. Sohasem szerettem ilyen helyeket mászkálni. De mivel ez olt a legközelebbi út hazáig, így kénytelen voltam erre menni. Kicsit rágyorsítottam, hogy minél előbb kijussak ebből a borzalomból. Csöndesen sunnyogtam végig a szűk utcán, majd hangos nevetésre lettem fegyelmes. Egyszer csak megpillantottam négy sötét árnyalatú alakot. Mindegyik kezében egy szál füstölgő cigaretta volt, és jóízű nevetés hagyta el szájukat. Lassan hátrálni kezdtem, amikor finoman neki sétáltam egy borosüvegnek. Nagy hanggal feldőlt, és ekkor indulatos kiabálást hallottam. 

- Ki van ott? Gyere ide baszd meg, mert széttéplek! - mondta egy mereven üvöltő férfi hang.

Leguggoltam, majd halkan mormolni kezdtem.

- Nehogy, ide jöjjön. Nehogy.. - fogtam meg homlokom.

De késő volt, mert már hallottam is a felém közeledő lápdobogást. 

- Válaszoljál, te köcsög. Anyád nem tanított meg?! 

- Phill, inkább hagyd. - Én is leszarnám. - mondta két másik férfi hang.

- Na itt vagy te.. - és akkor meg akadt a szava. Szeméből érthetetlen módon düh látszott. Ekkor megragadta pulcsim ujját, és felráncigált a földről.

-  Na nézzetek. - üvöltött vissza a haverjainak - Mit keresel itt te nyomorék? - kérdezte és maga elé fordított. 

- Ki kell ábrándítsalak nem vagyok nyomorék. De te jobban tennéd, ha elengednéd a pulcsim. 

- Jaj, valaki nagyon harapós. - morogta, és elengedte a picit megnyúlt ruhadarabot. 

- Nem harapós vagyok, hanem nem szokásom idegenekkel szóba állni. - ekkor közelebb sétált a többi srác is, majd az egyikük megkérdezte. 

- Hogy hívnak?

- Nem állhatok szóba idegenekkel. - morogtam, majd a kérdés forrása felé fordítottam a fejem. Egy bongyor hajú srác volt az, hatalmas zöld szemekkel és egy pár tetoválással karján. 

- Én Harry vagyok. Szóval már nem vagyok idegen. Na, mi a neved? 

- Helena vagyok, de én mennék. - mutattam a sikátor másik felén lévő fényforrásra. 

- Mert hova sietsz ennyire? Mi nem harapunk. Király kis társaságunk van. - nevetett ez a Phill nevű srác. 

- Köszi, de passzolnám.

Ps.: Itt lenne a prológus. Ha elnyerte a tetszéseteket, akkor iratkozzatok fel. xx

Bejegyezte: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet és Szentgyörgyi Adrienn. x