Chapter 5! Az első vacsora..*

x Helena szemszöge x

- Most már egy kicsit fázok. - sütöttem le a szemeim.

Mosollyal az arcán bólintott, ezután gyorsan lekapta róla a kabátját és vállamra terítette. Utolsó puszit lehelt a fejem búbjára, majd csendben folytattuk az utunkat.

- Messzire megyünk? - kérdeztem, majd kicsit közelebb léptem hozzá, hogy derekam finoman övéhez ért.

- Messzire. - kuncogott - De már mondtam, hogy meglepetés.

- Ahj. Szóval most oda-vissza lefogom járni a lábaim. Elég fárasztó lesz sétálgatni.

- Kibírod. - motyogta, és tekintete erősen a járdára tapadt.

Megforgattam szemeim, majd a járdára szegeztem én is tekintetem. Csendesen haladtunk végig a Londoni utcákon. Harry kabátja alatt is éreztem a szellős időt.

- Miért nem megyünk kocsival? Várj, egyáltalán van kocsid?

- Van, de így romantikusabbnak találtam a szituációt.

- De hova megyünk? Tényleg, nagyon sokat kell sétálni?

- Titok, de ha ennyire nyavalyogsz, vissza sétálhatunk az autómhoz. Nem messze parkoltam le.

- Ahj, az olyan jó lenne. - suttogtam, majd Harry megtorpant az után, és vett egy hajtű kanyart.

- Akkor menjünk vissza kocsihoz. - nézett rám, majd elnevette magát. Most olyan másnak tűnt, mint tegnap este. Akkor olyan más volt, kicsit feszült,de ma.. Mintha kicserélték volna.
Szépen lassan sétáltunk vissza Harry autójához. A felénél én már kicsit rágyorsítottam, ugyanis egyre jobban fáztam. Út közben fogtuk egymás kezét. Olyan jó volt. Olyan jó volt tudni, hogy csak az enyém, és már nem veheti el tőlem senki. Nagyon szeretem. És valószínűleg ő is engem, vagyis remélem. De ha nem szeretne, akkor miért hívott el randizni? És miért pont velem sétál ilyen agyfagyasztóan hideg időben kézen fogva? 
Mikor végre odaértünk a kocsihoz, egy pittyegést hallottam, ami annyit jelentett, hogy Harry kinyitotta a kocsit. Kinyitotta a kocsiajtót, majd beültem, végül bezárta. Átsietett az ő felére, majd gyorsan ő is bepattant. Beindította a motort, majd az útra hajtott.
- Huh, végre. Köszönöm. - néztem felé mosolyogva.
- Nincs mit. Nehogy megfázz nekem. - vigyorodott el, viszont szemeit egy percre sem vette le az útról.
A magnóhoz nyúlt, s bekapcsolta azt. Ez egy kicsit szíven ütött, ugyanis úgy gondoltam, hogy kicsit beszélgetünk, de elsuhantam felette. Kezeimet ölembe raktam, s tördeltem őket.
- Valami baj van? Izgulsz? - nevette el magát Harry.
- Eléggé.
- Mégis miért?
- Már csak úgy izgulni sem lehet. - mosolyodtam el. Felnevetett, majd mosolyogva rám nézett, és újra elvigyorodott.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Hát, már csak úgy vigyorogni sem lehet. - újra elnevette magát, majd én is egy vigyorral arcomon, beszédre nyitottam szám.
- Apukám azt mondta nekem, hogy nevetés hizlal.
- Akkor én felszedtem egy pár kilót. - végig arcát néztem, ahogy pislog és egyre jobban felhúzza száját. Nem is lehet ennyire mosolyogni.
- Vicces vagy.
- Miért jobb lenne, ha sírnék?
- Isten ments.
- Na látod. - mondta nyugodt hangnemben, majd jobb kezét enyéimre helyezte.
Összekulcsoltuk kezeink, ami a combomon pihent. Kinéztem az ablakon, és az enyhén sötétedő városra vetettem tekintettem. Csak suhantak a képek egymás után: boltok, utcák, parkot és házak sokasága. Egy kicsit elvesztem a városi táj szépségébe.
Arra eszméltem fel, hogy az étteremél parkolunk le. Kipattant az autóból, és átsietett az én felemre.
- Hölgyem. - nyitotta ki az ajtót, majd kinyújtotta kezét.
- Oh, egy úriemberhez van szerencsém? - kezem finoman övére csúsztattam, majd kisegített a kocsiból.
- Igen kisasszony. - kuncogott. - Ugye nem kell egész este így beszélnem hozzád?
- Nem. - mosolyogtam, mire ő mellém lépet és bezárta az autót.
Amint megtörtént a központi zár lezárása, felém fordult, és homlokát enyémnek döntötte. Meleg leheletét éreztem ajkaimon, majd gyengéden érintette övéit az enyémekhez. Ziláltan váltunk egy egymástól, levegő hiányában. Mélyen smaragdzöld szemeibe néztem, majd kezeinket összekulcsoltuk, és végül az étterembe slattyogtunk.
 Egy pincér fiú lépett oda hozzánk, majd Harry szabad kezével kezet fogott vele.
- Van foglalásunk, Styles névre. Ha jól tudom a 27-es asztal.
- Oui, suivez-moi! - majd kuncogott egyet a fiú. - Igen, kövessenek. - egy csodálatosan megvilágított terembe vezetett minket, de belül egy asztal sem volt, majd kérdezősködni kezdtem.
- Hol az asztalunk?
- Non, non, non! - kiáltotta el magát. - A l'étage! Az emeleten, kisasszony! - mutatott egy kovácsoltvas csigalépcsőre.
 Szépen lassan fel araszoltuk a képcsőfokokon egyesével. Megkerestük az asztalunkat, majd mikor odaértünk Harry kihúzta nekem a széket, és helyet foglaltam. Az asztal másik végébe ment, végül ő is helyet foglalt. Kezembe vettem a hatalmasra nyomtatott étlapot, és keresgélni kezdtem az ízlésemnek megfelelő ételek között. Egy idős úr lépett hozzánk, és ő is kezet fogott Harry-vel.
- Szervusztok. - mosolygott, aztán Harry felé fordult, és suttogni kezdett mintha nem hallanám. - Igazán szép kislányra tettél szert. Kihez is van pontosan szerencsém? - Hazz elnevezze magát, majd mélyen szemembe nézett.
- Ő itt Lena. Lena ő itt a keresztapám Roger.
- Jó estét! - köszöntem illedelmesen.
- Tudjátok mit fogtok inni? - kérdezte meg, majd átsétált egy percre egy másik egyébként üres asztalhoz, és elvett egy előre bekészített tálcát.
- Szerintem én.. - motyogta Harry. - Pepsi-t.
- Rendben, és neked? - nézet rám az úr, majd kicsit félénken elszóltam magam.
- Én rostos barack levet kérek, ha van.
- És ha nincs? - vigyorodott el Roger.
- Akkor almalevet. - forgattam szemeim.
Roger, csak elvigyorodott, majd elsétált a csigalépcső irányába. Harry-re néztem, aki ugyan csak egy mosollyal az arcán bámult felém.
- Harry az oké, hogy ő a keresztapád,de észre vetted már milyen bunkó?
- Ez egy kicsit erős kifejezés, hogy bunkó. Amúgy pedig, neki ilyen különleges humora van, én sem szeretem ahogy viccelődik, de meglehet szokni ne aggódj.
- Ha te mondod. - sóhajtottam egy ismételt szemforgatás kíséretében.
- Na, ne foglalkozz most vele. Azt akarom, hogy ez a randi tökéletes legyen. És ha rajtam múlik az is lesz. - nézett mélyen a szemembe széles mosollyal az arcán.
- Az is lesz. - hajoltam át az asztalon, majd egy apró csókot nyomtam ajkaira.
Erre ő ismét elmosolyodott. Ezt a szép kis pillanatot a kedves Roger zavarta meg. Remélem érződik az irónia..
- Tessék. Pepsi, és egy kis baracklé. - tette le elénk a tálcát, amin két pohár díszelgett, benne az említett folyadékokkal.
- Köszönjük. - nézett fel Harry a nagybátyjára.
- Nincs mit. És akkor esztek is valamit, vagy csak inni akartok? Mert akkor én is beszállok. - vigyorgott a kereszt apu.
Harry is elröhögte magát, én viszont koránt sem találtam ennyire viccesnek a dolgot.
- Nagyon vicces.. - csúszott ki a számon.
Ekkor Harry a lábával az asztal alatt gyengéden meglökte az én lábamat, ezzel jelezve, hogy ezt ne. Sóhajtottam, majd könyökömet az asztalra tettem, végül állam a tenyerembe helyeztem, és azon támasztottam meg. Roger ügyet sem vetve a mondatra, kezdett el trécselni.
- És fiatalok, mit terveztetek ez utánra? Talán.. Hmm? - kacsintott Roger, és ezt a kérdést, már a tetőpontnak éreztem. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Nagyon ideges lettem, s elég halkan krákogtam egyet, hogy magamra vonjam Harry figyelmét. Rám pillantott és vette az adást, keresztapja felé fordult, és kicsit feldühödve rá nézett.
- Ro, ez azért egy kicsit sok. Figyelj, kérlek had legyünk egy kicsikét kettesben.
- Rendben, rendben. - nevette el magát. - Én csak. - vakarta meg tarkóját, majd a lépcső irányába kezdett el csoszogni.
- De ugye nem haragszik? - fordultam felé, mire ő csak elvigyorodott, s válaszra nyitotta száját.
- Dehogy! Hogy tudnék két ilyen király gyerekre haragudni. Ha tudjátok mit fogtok enni, csak kiáltsatok. -morogta, s lebaktatott a lépcsőn.
Harry-re néztem, és kínomban csak nevetni tudtam ezen az egészen. Bár ő nem tartotta ilyen viccesnek ezt a szituációt. Egyik szemöldökét felhúzta, és szája elé emelte kezét. Lassan furcsa hangokat adott ki magából, és ő is nevetni kezdett akárcsak én.
- Mindig ilyen? - mondtam még mindig a nevetés szélén.
- Általában. - bólogatott egy hatalmas vigyorral az arcán - Mit szeretnél enni? - vette a kezébe az étlapot.
- Még nem tudom. - lapoztam fel a vékony füzetet.
Finomabbnál finomabb fogások nevei sorakoztak egymás alatt, de úgy döntöttem válasszon Harry.
- Válasz te valamit, és én is azt eszek. - motyogtam, miközben ő bele kortyolt a Pepsi-be.
- És ha olyat választok amit nem szeretsz? - nézett rám kissé kételkedve.
- Nekem mindegy mit eszek, csak te válaszd ki. - került széles mosoly mindkettőnk arcára.
- Tökéletes. - vigyorogtam rá, s az asztal alatt finoman lábfejemmel megsimogattam vádliját.
Harry teljesen elolvadt tettemtől, és bele telt pár percbe, amíg újra feleszmélt.
- Ugye tudod, hogy most szólnom kell Roger-nek.
- Tudom. - vigyorodtam el, majd Harry felsóhajtott.
- Roger! - kiáltotta el magát teli torokból. Nem telt el egy perc sem, Ro egy tálcával a kezében szaladt fel a lépcsőn.
- Választottatok gyerekek? - bólintottam, s Harry Roger kezébe adta az étlapokat.
- Rostonsült pulykamellet szeretnénk, párolt zöldséggel és sajtszósszal. - motyogta Hazz, és Roger egyfajta örömmel teli tánc közben újra elhagyta a balkont.
- Olyan furcsa ez a fickó. - kuncogtam, majd felálltam és Harry-hez sétáltam. - Táncoljunk. - nyújtottam felé kezem, mire ő ránézett az említett testrészre, és szomorú arccal beszédre nyitotta száját.
- Lena, én nem tudok táncolni.
- Én sem, de olyan jó buli. - vett egy nagy levegőt, majd felállt és kezemet megragadva szorosan magához húzott. Lassan ide-oda lépkedtünk, s kobakom mellkasának döntve, dúdolgatni kezdtem kedvenc dalom ritmusát.
- Ezt én is ismerem. - morogta, miközben megpörgetett.
- Még hogy nem tudsz táncolni. - vigyorogtam el magam, és lábujjhegyre állva arcára nyomtam egy puszit.
- Hát, nem igazán. - nevette el magát, és gyengéden megfogta arccsontom. - De megtanulok a kedvedért. - motyogta, de a végét már alig értettem, mert szavai elvesztek csókunkba. Kezeim tarkójára tévedtek, míg övéi a derekamra csúsztak. Eltávolodtam ajkától, s fejem ismét mellkasára döntöttem.
- Olyan más vagy, mint a többi fiú. - suttogtam, mire egy vigyorral válaszolt.
- És szerencsésebb. - mosolygott önelégült arccal.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem meg elég kíváncsian.
- Mivel te az enyém vagy, és nem másé. - mondta halkan, de mégis határozottan.
- Hű, de biztos vagy ebbe. - kuncogtam. - 75%-ban a szüleimé vagyok.
- Na, az biztos, hogy be fogom bizonyítani, hogy csakis az enyém vagy! - bámult nagyon komoly arckifejezéssel. - Előre szólok, nem szeretek osztozkodni.
- Nagyon komoly lettél. - mosolyogtam.
- Még jó. Te már hozzám tartozol. - a komoly arca, ismét átváltott mosolyba, majd fülemhez döntötte arcát s halkan morogni kezdte. - Most akkor táncolunk?
Most akkor táncolunk, igen. - feleltem még mindig mosolyogva.
Harry-vel szinte egyszerre kezdtük el dúdolni ugyanazt a dalt. Szemeit lábaira szegezte, és a zene ritmusára kezdett el lépegetni magával sodorva engem is.
- Na látod. Megy ez. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Persze. Mert itt vagy mellettem. - csókolt meg hirtelen.
A hirtelen csókból aztán csókcsata lett. Vadul téptük egymás ajkait, míg el nem távolodtam tőle. Kérdően nézett rám, amit egy pillanat múlva meg is magyaráztam.
- Ezt nem itt kellene folytatnunk. - hajtottam le a fejem.
- Nem csináltunk semmi rosszat. - kuncogott.
- Még. - nevettem fel.
- Ez igaz. És tudod mi igaz még? - fonta össze ujjait az enyémekkel.
- Mi? - ült ki arcomra egy széles mosoly.
- Az, hogy mindennél jobban szeretlek.

Ps.: Sajnálom a késést, véleményeket és pipákat kérek szépen. További szép napot/estét! :) xx
Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet, Szentgyörgyi Adrienn. x

Chapter 4! Nem te tetted, vagy mégis?..*

x Helena szemszöge x

- Dehogyis, szó sincs ilyenről, csak.. Kérlek, maradj.

Csupán ennyit tudtam mondani. Rájöttem, hogy hülye lennék visszautasítani a randevút. S ami a legfontosabb. Hülye lennék visszautasítani Harry-t.

- Valamiért úgy érzem, hogy csupán együttérzésből mondod ezt. - sóhajtott egyet, miközben a kanapé szélének támaszkodott. Reméltem, hogy még meg tudom menteni a helyzetet. Nem hagyhatom csak úgy kisétálni az életemből Őt.

- Pedig nem. Esküszöm, hogy nem.

- Nem kell itt nekem esküdözni. Mondtam már. Csak egy szavadba kerül, és itt sem vagyok. Te döntesz Lena. - nézett a szemeimbe. 

Nem is gondolkoztam, egyből rávágtam a választ.

- Harry. Maradsz. És kész. - nevettem el magamat, majd pár lépéssel közelebb léptem hozzá.

Csupán fél méter, ha volt kettőnk között. Megindult felém, amivel megszakította a közöttünk lévő távolságot. Mellkasom az övéhez ért. Még soha nem féltem ennyire. Szívem egyre hevesebben dobogott. Éreztem egyenletes szuszogását, ami kicsit megnyugtatott, bár még mindig a földet bámultam. Kezét államhoz emelte, és mutatóujjával feltolta azt, s így már egy vonalban volt az arcunk. Beletúrt dús, sötétbarna hajamba, ami még ennél is jobban izgalmassá tette a jelenetet. A szobában csend uralkodott, csak légzésünket lehetett hallani. Tökéletes ajkai vészesen kezdtek el közeledni enyéim felé. Smaragdzöld szemeit enyéimbe vájta, s két ajkát enyéimre tapasztotta. Ez a csók szinte megpecsételte a pillanatot. Vadul kezdtük tépni egymás ajkait, mígnem Harry elmosolyodott, ezzel megszakítva csókunkat.

- Ha tudnád mióta vártam már erre. 

- Mióta, hiszen tegnap ismertél meg?

- A búcsúnk óta. - vigyorgott.
A válaszának hatására elmosolyodtam, majd ismét közel hajoltam hozzá, s most én csókoltam meg. Levegő hiányában váltunk el egymástól.
- Akkor most megkérdezem. - kezdett bele. - Ráérsz este?
- Rád mindig ráérek. - mosolyogtam rá.

- Akkor este 5-re itt leszek érted. Vegyél fel valami csinosat. - kacsintott.

- Várlak. - mondtam egy mosoly kíséretében.

- Kikísérsz? - biccentett az ajtó felé.

Bólintottam, majd elindultunk a bejárati ajtóhoz. Harry lenyomta a kilincset és egy pillanat alatt kint termett az ajtón. Karjaiba zárt szorosan, majd fülem mögé helyezett egy apró csókot.

- Szeretlek. - búcsúzott el.

- Szeretlek.

El sem hittem, hogy az előbb még veszekedtünk, most pedig már az első csókunkon is túl vagyunk. Olyan gyorsan történt minden. Egy pillanat leforgása alatt. Amíg ezen töprengtem, rájöttem, hogy nem ártana elmosogatnom magunk után. Bementem a konyhába, és az össze koszos tányért, és poharat a mosogatóba helyeztem, majd egyenként, jó alaposan mindegyiket átsikáltam, leöblítettem, és otthagytam őket száradni. A helységből a nappaliba termettem és ledőltem a kanapéra kezembe vettem a távkapcsolót, majd váltogatni kezdtem a csatornák között, amíg nem találtam valami figyelemfelkeltőt.

   - A múlt éjszaka rejtélyes események zajlottak. A stábnak csupán annyi tűnt fel, hogy egy alighanem fél holtra vert tinédzser jön ki az egyik utcából. 
Egy furcsa kép villant fel a képernyőn, valami srácról, egy ismerős srácról.
Figyelmesen hallgatni kezdtem a híradóban elhangzó szöveget. A hírolvasó hölgy is remegő hangon kezdett bele:
   - A múlt éjjel, egy fiatalt vittek be a belvárosi kórházba. Egy hajszálon múlott élete, amit az orvosok hamar  helyre állítottak. A fiú már az intenzíven van, de sokkos állapotban nyilatkozott nekünk.
  - "Oda jött hozzám, és rögtön nekem rontott. Először kigáncsolt, majd a földön heverve kezdett püfölni, rajtunk kívül ketten voltak még ott, de nem bírták lekaparni rólam. Azt hittem ott halok meg, de erős maradtam, és most annak köszönhetem,hogy itt vagyok, és nem egy koporsóban."
Egyből leesett, az a dühtől lángoló szem, az a féloldalas mosoly és a nyakán kidudorodó erek. Phillip.

Meghökkenve bámultam a képernyőt. Mindent kizártam a külvilágból. Csak én és a gondolataim. Kezeim felvezettem az arcomhoz és abba temettem magam. Millió és egy kérdés zakatolt végig agyamon. Hogy talán ezt az egészet Harry tette. Jó elismerem képes lenne rá, de miért tenné meg, hiszen a tegnapi beszélgetésünk után azt mondta nem érdekli őt ez az egész. Aztán pedig félholtra veri. Oké megérdemelte, de ebből még rendőrségi ügy is lehet, azt pedig egyikük sem akarhatja. Sóhajtva emeltem fel a fejem. A televíziót kikapcsoltam a kapcsolót pedig hanyagul az kanapéra hajítottam. Feldúltan lépegettem a kicsiny szobámba, majd elnyúltam az ágyamon. Kezem ügyébe volt a telefonom, így gyorsan magamhoz vettem és megkerestem anyukám telefon számát. Amint megtaláltam tárcsáztam is az egyszerű számkombinációt. Csak pár perce kellett várnom mire fel vette.
- Szia Drágám. - mondta a készülékébe ami tőlem 8-9 kilométerre volt.
- Szia. - suttogtam és próbáltam egy kis boldogságot vinni hangomba.
- Mi újság?
- Öhm semmi, csak szeretnék szólni, hogy este nem leszek itthon. - gyorsan kikellet találnom valami nyomós okot, miért érek haza, a megszokottnál később. Harry biztos elhúzná az estét, a takarodómon túl. - Becához megyek.
- Rendben Szívem.- észre vehető volt hangján, hogy a vonal másik felén vigyorgott. - De kérlek azért időben érj haza.
- Rendben megpróbálok. - morogtam, majd leraktam a mobilom.
Kicsit dühösen hajítottam az íróasztalomra strapabíró telefonom. Fejem alá emeltem egy párnát, majd lehunytam szemeim. Apu azt szokta mondani, ha ideges vagyok képzeljek el egy szép tájat, hát pont ezzel próbálkoztam meg, de állandóan Harry jutott eszembe. Teljesen elcsavarta a fejem, egyszerűen csak ő jár az eszembe, meg az állítólagos tette.
A telefonomra pillantottam, ami az asztalomon hevert. Pár percig még azt bámultam. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Ha felhívnám Harry - t, és megkérdezném tőle, hogy igaz - e, amit a TV-ben mondtak, vagy inkább nem kéne. Végül arra jutottam, hogy nem. Lehet, hogy nem ez volt a helyes, és nem ez volt a jó döntés, de erre jutottam. Hanyatt feküdtem, és a plafont bámultam. Olyan csönd volt. Csak az autók zaját hallottam a nyitott ablakon keresztül. Tipikus utca zaj.
Aztán rádöbbentem, hogy kezdeni kéne magammal valamit. Feltápászkodtam a fekvő pózból, és úgy döntöttem, hogy elmegyek egyet sétálni, és kiszellőztetem a fejem. Rám fér.
Lementem a földszintre, ahol magamra vettem egy vékony pulcsit, és a cipőmbe is belebújtam. Zsebre tettem a lakáskulcsomat, valamint a telefonomat, és már indultam is. A közeli park felé vettem az irányt. Sétáltam, sétáltam és sétáltam. A távolban megpillantottam egy padot. Az felé kezdtem el lépkedni. Egyre közelebb értem hozzá, míg végül ott álltam előtte. Kényelmesen helyet foglaltam rajta, és a tájat kezdtem el kémlelni szemeimmel. Minden olyan gyönyörű volt. Gyönyörű, és nyugodt. Bárcsak az én életem is ilyen lenne..
Száz meg száz kérdés kavargott a fejemben. Próbáltam rájuk választ találni több - kevesebb sikerrel. Akármiről is kezdtem el gondolkodni, mindig Harry - nél lyukadtam ki. Még soha nem volt ilyen. Én ezt nem nagyon tudom kezelni. Igazából az érzéseimmel sem nagyon voltam tisztában. Szerelmes vagyok? Vagy csak egyszerűen kamaszodom? Nem tudom. Összekavar ez az egész. Csók aztán randi. Nem fordítva kellett volna történnie?
És azt sem tudom igazán, hogy Harry mit érez. Azt mondta, hogy szeret. Ezt bárki mondhatja. Na de mindegy is. A lényeg az optimizmus. Aztán ott van még ez a híradós ügy is. Én bízom benne. Legalábbis remélem. És ennél a gondolatnál elbizonytalanodtam. Bízom benne, vagy csak remélem, hogy nem ő tette?
Elhessegettem a gondolataim és a zsebemből előhalásztam a fülesem, és a hangulatomhoz illő zenét tettem be. Tekintetemmel újra a gyönyörű tájat kémleltem, míg kezeimmel a combomon doboltam a zene ütemére.
Kezdett csípni a hideg idő, így haza indultam. Az utat lassan tettem meg, de még így is kis idő alatt értem haza. A bejárati ajtóhoz érve, előhalásztam zsebemből a lakáskulcsot, és a pár perces megszokott ügyetlenkedés után kinyitottam az ajtót. Beléptem az üres házba, majd silány módon ledobtam kabátom és táskám a komódra. Mindig is egyedül töltöm a hétvégéim, de ma olyan más. Bánatosan beslattyogtam a nappaliba és hosszan elnyúltam a kanapén. Megkeresem a kedvenc díszpárnám és fejem alá tettem, hogy ne nyomja fejem a karfa. Bámultam kifelé az ablakon, és megdörzsöltem párszor mélabúval festett arcom. Beugrott valami. Ha Harry ideér, minden kiderül. Ez a legjobb, és legbiztosabb módja, hogy megtudjam mit történt azon az estén. És bebizonyosodik, hogy ártatlan, vagy pedig bűnös. Abban reménykedek, hogy nem, és azt mondják, hogy pozitív hozzá állás sokat segít. Én is sok mindenhez pozitívan állok hozzá, de ez most olyan semleges érzelmeket hoz ki belőlem. Feltápászkodtam és a konyhába siettem, ahol bősz kutatásba kezdtem. Nem kellett hozzá sok idő míg megtaláltam egy bontatlan üveg nutellát. Pár gyors mozdulattal lecsavartam kupakját, és letéptem tetejéről a védő fóliát. Kivettem a kredencből egy kanalat, és teljesen beleélve magam a helyzetbe falni kezdtem.
Mikor az üveg felénél járhattam, szólt a csengő. Mindig ilyenkor zavarnak? A nutellát az asztalra helyeztem, majd sietősen a bejárati ajtóhoz kullogtam, majd kinyitottam azt. Harry végignézett rajtam s kisebb meglepődöttség futott végig rajta.
- Gond van, drágám? - érdeklődött.
- Igen, gond. - vittem fel magamra egy komolyabb arckifejezést. - Gyere be! - mordultam fel, majd a kanapéra mutattam. Egy kissé ijedt arccal sétált be a nappaliba, és én becsaptam utána az ajtót.
- Mi a baj, mond már. - mondta és valahogy érezhető volt rajta, hogy idegesebb.
- Az, hogy ma nézem a tévét, és Phill-t mutatják a híradóba félholtra verve, a kórházból. Mégis mit jelentsen ez? - álltam elé.
- Most miért vonsz kérdőre? - húzta föl szemöldökét. - Azt hiszed én tettem? És ha igen, akkor mi van? - felkelt a kanapéról, majd pár lépéssel közelebb sétált hozzám.
- Mert jogom van tudni. - jelentettem ki.
- Miért is lenne jogod hozzá? - morogta, és még egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Ugye tisztába vagy azzal, hogy ezzel a fölösleges színjátékkal elárulod magad.
- Milyen fölösleges színjátékra gondolsz? Kurvára nem kéne rám fogni olyat amit nem tettem. Érted?
- Nem te voltál?
- Nem! - dühöngött.
- Erre voltam kíváncsi.
- Ha csak erre voltál kíváncsi miért kellett felbaszni az idegeim? - morogta, majd vissza ült a kanapéra.
- Amúgy, hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 5-6 körül jössz?
- De, csak már hiányoztál.
- Igen, látom. - forgattam meg a szemeim.
- Igen, nekem még ez a idióta természeted is.
- Ez hol idióta? A normális emberek megbeszélik az ilyen dolgokat.
- Na, jól van, hagyjuk. - mosolyodott el, majd megütögette a mellette lévő ürességet az ülőgarnitúrán. Lassan oda sétáltam és helyet foglaltam mellette.
- Szóval idióta? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem, nem. - kuncogott, miközben finoman megfogta kezem.
- Hova akarunk majd menni? - kérdeztem.
- Arra gondoltam elmehetnénk vacsizni. - harapott alsó ajkára.
Bólintottam, majd hátradőltem.
- Láttad, hogy vagyok felöltözve? - morogtam.
- Igen, de én szóltam, hogy készülj el.
- Azt mondtad,hogy 5 fele jössz!
- Igazad van. - nevetett. - Akkor menj és készülj össze.
A szobámba siettem, majd a gardróbomba kezdtem kutatni. Nagy nehezen találtam egy megfelelő ruhakölteményt, majd minden kiválasztott darabot, magamra vettem. Jól festett a kombináció,mit ne mondjak. Kerestem egy finom parfümöt, és egy kevés illat permetet fújtam bőrömre.
- El is készültem. - mondtam miközben lerohantam az emeletről. - És hova megyünk vacsizni? - néztem a kanapén ülő fiúra.
- Az meglepetés. - mosolyodott el ő is. - De ne aggódj, tetszeni fog, abban biztos vagyok.
- Na, és hogy festek? - kérdeztem meg, miközben ő felállt, én pedig lejtettem egy kört.
- Egyszerűen csodálatosan gyönyörű vagy. - hangja lágyan simogatta fülem környékét, majd arcát nyakamba döntve morgott valamit, de sajnos nem értettem.
Lágyan megcsókolt, majd derekamnál fogva, gyengéden elkezdett az ajtó felé tolni. Sikerült kiinvitálnia a lakásból. Bezártam magunk után a bejárati ajtót, így már nyugodtan hagytuk el a házat. Kezét összekulcsolta enyémmel, így mentünk tovább. Végig sétáltunk utcánkon,majd azt elhagyva a fő út vonalán haladtunk. Kezdett kicsit hűvösebbre fordulni az idő, így felhúztam a cipzárt kabátomon.
- Fázol? - kérdezte meg Harry, de csak egy szimpla fejrázással feleltem. - Ha mégis, akkor szólj! - vigyorodott el.
- Fogok. - mosolyogtam rá. Harry rám kacsintott, majd ismét előre meredt.
Gondolkodtam már ezen a randin, bár arra külön nem tértem ki, hogy miről csevegjünk. Nem tehettem mást, gyorsan feldobtam egy témát.
- Mesélj magadról. Van testvéred?
- Mit meséljek? Igen, van testvérem. - mondta hanyagul.
- Ennél azért kicsit kifejtőbb válaszra számítottam. - sóhajtottam fel - De mesélj akármit. Mindent tudni akarok. - dobtam felé egy mosolyt. Viszont Harry nem viszonozta a mosolyt, inkább csak érzéstelen arccal bámult a távolba.
- Most meg mi bajod van? - szólaltam fel kicsit idegesen.
- Nekem, semmi. - morogta,majd megpróbált valamilyen érzéstelen arcot vágni, de nem ment neki, és láttam milyen mély fájdalommal érinti az a téma.
- De látszik rajtad, mond el kérlek. - motyogtam kicsit félve.
- Egyszerűen csak nehéz volt a gyerekorom, és kész! Talán, majd kifejtem, de most nincs kedvem ehhez! -morogta, mire én válaszként csak megszorongattam kezét, és mélyen zöld szemeibe néztem.
- Nekem bármit elmondhatsz! - jelentettem ki.
- Ennek örülök. - döntötte arcát nyakamba, majd enyhén megcsókolta bőröm.
Nem sétáltunk tovább, megálltunk. Harry megragadta a csuklómat, és gyengéden maga felé fordított. Karjait derekaim köré fonta, majd arcomhoz hajolva csókolt meg gyengéden. Eltávolodott tőlem, s zöld, csillogó szemeit az enyéimbe fúrta.
- Most már egy kicsit fázok. - sütöttem le a szemeim.
Mosollyal az arcán bólintott, ezután gyorsan lekapta róla a kabátját és vállamra terítette. Utolsó puszit lehelt a fejem búbjára, majd csendben folytattuk az utunkat.

Ps.: Remélem tetszett.. Véleményeket kérnék szépen.. Hosszúra sikeredett, remélem nem gond. Szép estét!
Írta: Kovács Erzsébet, Juhos Jázmin, Szentgyörgyi Adrienn. xoxo :) xx