9. Rész! Utazás..*

x Helena szemszöge x

Már két hete, hogy összevesztem Harry-vel. Sokat sírtam, és volt olyan, hogy majdnem felhívtam, de nem. Ő is hívott, de nem vettem fel. Belül még fáj, de majd elmúlik.
Sietősen a szekrényhez léptem, majd kivettem egy - két ruhát, s összehajtva a bőröndbe pakoltam. A fürdőszobából elővettem egy kicsi táskát, és bele dobáltam a pipere kellékeim.
Miután végeztem a pakolással, a fürdőbe vonultam, ahol is ledobva magamról a ruháim, a zuhanykabinba álltam. Magamra folyattam a meleg vizet, s gyorsan átsikáltam a testem tusfürdővel. Leöblítettem magam még egyszer, majd gyorsan, kiléptem a kabinból. Felitattam egy törölközővel a testemen maradt vízcseppeket, s azt magam köré csavartam.
Átfésültem a hajam, és hagytam a vállamra omolni. Felvettem az előre kikészített ruháim, majd eligazgattam magamon. Fújtam magamra egy leheletnyi parfümöt, majd belenéztem a tükörbe. Felvittem az arcomra egy kevés sminket, s visszahelyeztem a kellékeket a polcra.
A szobába visszaérve megfogtam a bőröndöt, s magam után húzva hagytam el a szobát. Nagy nehezen lejutottam a lépcsőn, majd az előszobában bele bújtam a cipőmbe, és a kabátomba. Fájdalmasan körbepillantottam a lakásban, s végül végleg elhagytam az épületet.
A taxi már a ház előtt állt, így sietősen kulcsra zártam az ajtót, s a taxihoz léptem. A sofőr átvette tőlem a poggyászokat, és a csomagtartóba helyezte azokat. Ez idő alatt beültem a járműbe, s megvártam amíg a sofőr is elfoglalja a helyét.
- Indulhatunk? - nézett a visszapillantó tükörbe.
Aprót bólintottam, majd az ablakon kezdtem figyelni már a mellettünk elsuhanó fákat.
- Hogy van? - dobott fel egy témát a taxisofőr.
- Soha jobban. - forgattam meg a szemeimet alig észrevehetően.
- Szerelmi bánat? - röhögcsélt a férfi, miközben a visszapillantó tükörből rám pillantott.
Szúrós szemekkel néztem rá, majd megrázva a fejem újra a kilátásra szenteltem a figyelmem.
- Látom nincs beszédes kedvében. - szegezte újra az útra a tekintetét.
- Jól látja. - fújtattam idegesen.
Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Mi köze hozzá? Gondolatmeneteimet ezzel lezártam, s próbáltam ki zárni a külvilágot, már amennyire lehetett.

A jármű lassítani kezdett, majd végleg lefékezett a reptért előtt. Megköszöntem az utat, majd a sofőr kezébe nyomtam a pénzt. Ő is kiszállt, és segített kivenni a csomagjaimat a csomagtartóból. A bőröndömet magam után húztam, s beléptem a hatalmas épületbe. Rengeteg embert pillantottam meg hirtelen. Néhányan búcsúzkodtak, néhányan magányosan álldogáltak egy - egy hatalmas bőrönd mellett. Olyan nyomasztó volt. Hirtelen hiányozni kezdett Harry. Az illata, a hangja, az érintése, a csókja. De nem. Nem leszek kezdeményező. Most nem. Ha szeret, majd keres.
Nehézkesen elindultam és a gépem felé kezdtem haladni, ami nemsokára indul. Néha - néha visszapillantottam, de nem fordultam vissza.
Felszálltam a  tömött gépre. Mindenhol emberek, emberek és emberek. Elfoglaltam a helyem, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben. Kézitáskámból kihalásztam a fülesem, s felvettem, majd válogatni kezdtem a zenék között, míg végül megállapodtam egy lágy zenén. Hátradőlve gondolkoztam. Méghozzá Harry-n. Még magamnak is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Nagyon hiányzik. De el kell őt egy kicsit felejtenem..
Éreztem, ahogyan szemhéjam kezd elnehezülni, és ahogyan teljesen lecsukódik. Egy ideig még hallottam a körülöttem lévő emberek beszélgetését, mozgását, és a fülemben csengő zenét, aztán minden elsötétült. Elaludtam.
Lassan felnyitottam szemhéjaim, s fejem alatt éreztem valami kemény dolgot. Hirtelen felemeltem a fejem, s ekkor vettem észre a mellettem ülő, velem korabeli fiút.
- Sajnálom én.. - kezdtem el magyarázkodni.
- Semmi gond. Nagyon édesen aludtál, nem volt szívem téged felébreszteni. - vigyorodott el.
Piruló arcomat a combomon elhelyezkedő kezeimre vezettem, s gyengéden elmosolyodtam.

- Tate Langdon. - nyújtotta felém kezét.
- Helena Brooks. - illesztettem kezem kezébe.
- Tényleg bocsi, hogy.. Rajtad aludtam. - nevettem el magam.
- Mondom, semmi vész. Örülök neki. - mosolyodott el.
Arcomat ismét elöntötte a pír, akárhogy is próbáltam, nem tudtam eltakarni. Arcomat mind két tenyerembe temettem, s próbáltam összeszedni magam.
- Ne takard el a szemed. Olyan szép.. - simított végig a hátamon.
- Mm.. Köszönöm.. - dadogtam - Mikor ültél ide? - tereltem a témát.
- Egy olyan tíz perce. - válaszolta. - Már nagyban aludtál.
- Istenem, ez olyan ciki. - fújtattam.
- Inkább cuki. - mosolygott.
- Mindig ilyen feltűnően nyomulsz? - nevettem el magam.
- Én? - húzta huncut mosolyra a száját.
- Nem, én. - nevettem ki.
- Szeretsz flörtölni? - mosolygott.
- Nem alkalmas. - erőltettem egy mosolyt a számra, majd lehajtottam a fejem.
- Van barátod? - nézett rám meglepődötten.
- Van. Azaz.. Nincs. Igazából nem tudom. - makogtam.
- Kifejtenéd? Egy szót sem értek. - rázta meg a fejét.
- Ahj. - sóhajtottam fel, s megpróbáltam erőt venni magamon, hogy elhadarjam Tate-nek a problémám - Volt valakim, de nagyon össze vesztem vele, és ez elég bonyolult. - hadartam el egy szuszra.
- Ühm. - szusszant fel, majd meg vakarta tarkóját - Még mindig nem értem, de jó. Nem akarsz beszélni róla. - fordította le.
- Nem baj? - húztam el a számat.
- Nem. De így nem tudok segíteni. - mosolyodott el.
- Miért akarsz segíteni nekem? - húztam fel egyik szemöldökömet.
- Baj? - húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Kérdeztem valamit, Tate. - sóhajtottam türelmetlenül.
- Ne húzd fel magad. - nevetett fel - Nem áll jól.
- Hagyjál már! -morogtam - Nem elég neked annyi, hogy nagyon szerettem valakit, és egy rohadt nagyot csalódtam benne? - förmedtem rá, s a túl hangosan előtörő szavakra, egy csomó ember szeme rám szegeződött.
- De elég. - hagyta el Tate száját egy halk szisszenés, majd megsimogatta vállam. - Milyen srác képes össze veszni egy ilyen szép lánnyal és szakítani. Én ezt nem értem. - rázta meg a fejét értetlenül.
- Nem szakítottunk, csak szünetet tartunk. - szakítottam félbe mondatát, s kínos csönd uralkodott köztünk. Több száz kérdés merült fel, s tudatosulni akart bennem a fájdalmas tény. Légzésem elnehezedett, éreztem ahogy megvörösödik a szaruhártyám, és azt is ahogy körül ölelik az égető részt könnyeim. Ajkaim megremegtek, s kabátom ujját villámgyorsan orromhoz kaptam, hogy letörölhessem a rajta végig suhanó könnyeim. - Bassza meg! Szakítottunk. - Nyögtem ki a rideg valót, a Tate mellkasába temettet arccal zokogni kezdtem.

Chapter 8! Veszekedés..*

Tudom, megint késtem, amit nagyon - nagyon sajnálok. De egyszerűen nincs időm belekezdeni. Ott volt a sok vizsga, a dolgozatok. De ígérem, hogy ez nyáron nem így lesz. Véleményeket kíváncsian várom! ☺ Jó olvasást kívánok! A,x.

x Harry szemszöge x

Mind ketten felsóhajtottunk, majd lassan házuk ajtajához sétáltunk. Kabátja zsebéből elő halászta lakáskulcsát, s kicsit remegve kinyitotta az ajtót.

Kitárta  az ajtót, majd biccentett a fejével, hogy menjek be. Kívánságának eleget téve besétáltam az előszobába, majd levettem cipőm. Ő bezárta az ajtót, majd megfogta a kezem.

- Gyere, menjünk fel. - cirógatta meg állam, de ekkor a lépcső alján egy hálóinges hölgy jelent meg.

- Kislányom! - kiállotta el magát meglepetten, majd a földön hatalmas csattanással tört össze a kezében lévő bögre.

Lena megszeppenve állt előttem, s nehezen nyitotta száját szólásra, de anyja közbevágott.

- Ez meg kicsoda? - emelte feljebb a hangját.

- Anyu, ő itt Harry a barátom. - mutatott rám, s kezével elég erősen szorította enyém.

- Szóval akkor nála aludtál. - morogta idegesen a hölgy, s mondata végén kezét homlokához emelte.

A barátnőm csendben nézett maga elé. A helységben csend telepedett le, amit senki sem tört meg. Egy ideig csendben ácsorogtunk, majd egy nagyon berekedt férfi hang ütötte meg a csendet.

- Szívem! Gyere fel kérlek! - krákogott bele a mondat végébe, majd Lena édes anyja hatalmasat sóhajtott.

- Megyek! - Lena kicsit idegesen pillantott anyjára, s mélyen egymás szemébe nézve Lena megkérdezte.

- Apu beteg?

- Igen, nagyon megfázott. Szóval jobb ha elkerülöd. - morogta a hölgy, majd elszaladt, a szilánkokat maga mögött hagyva.

Visszafordult felém, majd ajkát beharapva sóhajtott fel.

- Ez könnyen ment. - vigyorodtam el.

- Leszámítva a törött poharat. - rázta a fejét, majd ő is elmosolyodott. - Feljössz a szobámba? - biccentett az emelet felé.

- Fel. - kuncogtam, s ő finoman elkezdett húzni az emelet felé.

Felmentünk az emeletre, majd a szobájába érve az ágyra ültem, míg ő becsukta az ajtót. 

- Lena.. - akartam volna éppen a nemrég történtekről beszélni, de elém sétált, s érzékien helyet foglalt ölembe. 

- Szeretlek Harry. - kuncogott, miközben csókot nyomott ajkaimra.

- Én is szeretlek. - távolodtam el tőle.

Fejét vállamra helyezte, miközben szorosan ölelt át karjaival. 

Hirtelen elengedett, s fejét is felemelte. Mélyen szemeimbe nézett és belekezdett a mondandójába.

- Mindig ilyenek vagytok a testvéreddel? - mondta komolyan.
- Általában. - forgattam meg a szemeimet. - De ne beszéljünk erről, jó? Csak felhúzom magam rajta.
- Ahogy akarod.. - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Azért látom, téged nem hagy nyugodni ez a téma. - döntöttem arcom nyakába, és egy pár apró puszit nyomtam rá.
- Nem hagy.. Mert egy testvérpárnak nem kellene így viselkednie.
Lehajtotta a fejét, majd ujjait kezdte tördelni.
- Miért vagytok egymással ilyen ellenségesek? - folytatta tovább.
Mély levegőt vettem, s kicsit reszketegen fújtam ki azt.
- Mindig azt hazudta nekem kiskoromba, hogy azért váltak el a szüleink, mert én megszülettem. És még sok más ehhez hasonló gonosz dolgot mondott nekem. Ezeknek viszont mindig én ittam meg a levét. Anyu nem értette honnan feltételezek ilyeneket, de hát.. Kicsi voltam, és bíztam Gemma szavában. - temettem tenyerembe arcom, s kicsit zihálva megpróbáltam megnyugtatni a múlt irány érzett dühöm.
Csillogó szemekkel hallgatta végig a rövid történetet, amit az elmúlt 10 másodpercben elhadartam neki.
- Soha sem próbáltatok még leülni és megbeszélni ezt az egészet? - tette kezét az enyémre, nyugtatás gyanánt.
Finoman megráztam a fejem, jelezve a nemleges választ.
- Pedig mind a kettőtöknek jobb lenne, ha megbeszélnétek. - helyezte tenyerét arcomra.
- Ezt mondjad neki. - álltam fel kissé idegesen.
- Harry, nyugodj meg. Csak egy ötlet volt. Ha neked ez jó így..
Nem hagytam, hogy befejezze, szavába vágtam.
- Nekem? Dehogy jó! Oh, a francba is ezzel már. Kibaszott Gemma.
- De Harry.. - folytatta.
- Semmi Harry! - mondtam idegesen.
- Nem is hagyod, hogy végigmondjam. Én csak segíteni szeretnék, te meg nekem esel. - nyelt nagyot.
- Nem kell, hogy segíts! Ezen már nem lehet segíteni, nem érted? - kiabáltam.
- Halkabban már, itt vannak a szüleim a szomszédban. - bokszolt bele vállamba, s dühös tekintete égette bőröm.
- Jól van már. - válaszoltam, majd karba tettem kezeim.
- Most mi van? Haragszol? Te? Én ordítottam le a te fejed, vagy fordítva? - forgattam meg a fejem.
- Jól van, ne haragudj, mondtam, hogy ne beszéljünk erről.. - lehelt egy lágy csókot a fejem búbjára, majd közelebb húzott magához.
- Ehhez nincs kedvem. - lökött el finoman magától.
- Ne csináld már. Most mi bajod van? - néztem rá értetlenül.
- Harry. Leordítod a fejemet, aztán meg azt hiszed, hogy csak mert te vagy a nagy "Harry Styles", - rajzolt kezével idézőjeleket a levegőbe - egy puszival minden meg van bocsájtva. Hát nem. Nagyon nem.
- Tudom, hogy egy puszival nem lehet megoldani semmit, de akkor is. Mi mást tudnék tenni? - vontam meg  a vállam, s eközben végig kezét szorongattam.
- Bocsánatot kérni! - emelte meg hangját, mire én elkeseredetten döntöttem kobakom nyakába.
- Lena. Ahj, meg tudsz bocsájtani? - vettem egy pár mély lélegzet vételt válaszára várva.
Elhúzódott tőlem, s fel - alá kezdett járkálni a szobában. Kis idő múltán hanyagul leült a puha ágyra, majd maga elé bámulva mondta ki, az átgondolt szavakat.
- Menj. - morogta.
- Helena, ne küldj el. - kérleltem.
- De nem vagyok rád kíváncsi! - fogott maga elé egy párnát, s mutogatni kezdett az ajtó felé.
- Lena? - meresztettem rá kissé könnybe lábadt szemeim, aztán nyelten egy nagyot és folytattam. - Szeretlek és sajnálom, hogy kiabáltan veled.
- Harry, menj! - állt fel.
- Nem szeretnék. - morogtam, mint szeretet hiányos kis három éves.
- Harry, ez nem szeretés kérdése! Takarodj innen! - már szinte torka szakadtából üvöltötte, s szemében látszott mennyire fájt előbbi tettem.
Csak kihúztam magam meggörnyedt testtartásomból, és még egy utolsó kérdés erejére felé fordultam.
- Átölelhetlek? - hallottam hangomban a megtörtséget, majd dühtől lángoló arca vonta el tekintetem.
- Ne nevettess te szemét! - legyintett és kérdésemen csak kacagni tudott. - Utoljára mondom takarodj! - s a kezébe lévő díszpárnát erősen hozzám vágta.
- Ahogy szeretnéd. - mondtam érzéstelenül.

Még egyszer rá néztem, s ezután elhagytam a szobát. Nagyon rosszul esett amit tett velem, de tudtam, igaza volt. Ő csak segíteni akart. Igazságtalanul bántam vele. - láttam be, miközben a padlót fürkészve megtorpantam gondolataim miatt. Visszanéztem Lena szobaajtajára. Reménykedtem, hogy esetleg kilép a szobából, és szorosan hozzám bújik, de be kellett látnom, hogy erre most a legcsekélyebb esély sincs. Így hát irányt változtattam, egyenesen a bejárati ajtó felé. Minél lassabban, annál jobb - gondoltam. Amint az ajtóhoz értem, nagyot sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset és elhagytam a házat. 

x Helena szemszöge x

Amint elhagyta a szobát, az ablakomhoz siettem, s vártam mikor lép ki a házból, Harry. Megpillantottam göndör fürtjeit, amiket hevesen fújt a szél. Felnézett az erkélyemre, aztán hátat fordított a házunknak, és lassan, nagyon lassan elment. Legszívesebben utána mentem volna, de nem lehet. Nem bocsájthatok meg neki ilyen könnyen. Túl sok dolgot néztem már el neki. Gondolatmenetem végét ezzel zártam. Lehuppantam az ágyamra, majd kezembe vettem a kedvenc könyvemet. Elkezdtem szememmel átfutni a sorokat, de egyszerűen nem bírtam koncentrálni. A telefonomra néztem, ami az íróasztalomon hevert. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Mégis mit vesztenék vele, ha felhívnám? - gondoltam. De végül rájöttem, hogy nem. Majd felhív, ha gondolja. Én nem fogok neki pitizni. Nem. Nem! Ő a férfi. 

Az ágyamra helyeztem a vastag könyvet, ami előtte a lábamon foglalt helyet. Szép lassan felálltam és a fürdőbe vonultam. Felkötöttem a hajam egy laza copfba.
Visszaérve a szobában a szekrényhez mentem, ahol kivettem egy fekete pulóvert, amit egyből magamra is kaptam. A telefonom a zsebembe mélyesztettem, ezután felvettem a fülesem. A pulóver kapucniját a fejemre húztam, s zsebre dugtam a kezeim. Lecaflattam a lépcsőn. A bejárati ajtóban belebújtam a cipőmbe, majd kiérve az utcára, lassú kocogásba kezdtem.

Chapter 7! Hirtelen jött gondolat.*

Szokásomhoz híven megint késtem, de nem igazán volt erőm megírni. Igyekszem, ahogy tudok. Sajnálattal látom, hogy az előző részhez egyetlen megjegyzés sem érkezett. Sokat dolgozunk minden egyes résszel. Vagy talán nem elég jó? Bármilyen véleményt elfogadunk legyen az pozitív, avagy negatív. Kicsit csalódott vagyok, de elfogadom. Nem fecsérelném tovább az időt, jó olvasást! x

x Harry szemszöge x

Reggel Lena mocorgására riadtam fel. Csak ide - oda forgolódott mellettem, és néha egy - egy hangosabb szusszanás is elhagyta száját. Nagyon édes amikor alszik. 

A takaró derekáig csúszott le, haja pedig a párnán terült szét. Szorosan hozzábújtam, és átöleltem csípőjénél. Elmosolyodott, de még így is tovább folytatta a szundítást.

- Annyira édes vagy. - emelkedtem fölé, s arcára nyomtam egy puszit. Reméltem, hogy hallja hangom, de sajnos nem így volt. Csak fordult egyet, majd kettőt, s halk horkolás közepette mellkasomba temette arcát. Meg igazítottam hozzám képest aprócska testén a takarót, s pici puszikkal leptem be feje búbját. Gyengéden húztam végig hosszú ujjaim arcán, amitől végig futott a hátán, s erősen bele markolt a takaró egyik sarkába. Ajkai pici rést képeztek, s keresztül kezdte sebesen kapkodni a levegőt, mintha álmában rohanna valamerre. Lassan kinyitotta szemeit, s szemeimbe fúrta tekintetét. Felemelte fejét a párnáról, majd könyökén támaszkodott meg. Nagyot ásított, s ajkaival közeledni kezdett enyémekhez. Én is kicsit előrébb dőltem, és így egy csókban tudtunk össze forrni. 

- Jó reggelt Szerelmem. - motyogta Lena csókunk közepette.

- Jó reggelt, szépségem. - adtam egy utolsó puszit ajkaira.

Kibújtam a meleget nyújtó takaró alól, és felpattantam az ágyról. Kivettem a szekrényből egy szürke pólót, és gyorsan magamra is kaptam. Vissza csuktam a szekrényt, s oda sétáltam Lena mellé az ágyba. 

- Gyere Drágám, menjünk reggelizni. - fogtam meg kezét, s megragadtam aprócska kezét.

- Mit eszünk? - kérdezte, miközben szemeit kezdte el dörzsölgetni.

- Majd meglátod. - kacsintottam rá egy féloldalas mosoly kíséretében.

Lassan leértünk a lépcsőn, ahonnan a konyhába mentünk. Meglepetésemre egyre jobban éreztem a konyhából áradó, finom illatokat. Lena egy hatalmas mosollyal az arcán ugrált előre, s én keze szorításával megakadályoztam, hogy előttem beszaladjon az étkezőbe. Magam mellé utasítottam, és nagyon halkan fülébe kezdtem suttogni.
- Figyelj, nagyon kérlek szépen, hogy hozd a legjobb formád mert itt van az anyukám. - morogtam kicsit megtört hangon, majd felvarázsoltam egy mosolyt az arcomra és besétáltunk az étkezőbe.
- Sziasztok gyerkőcök. - nevetett fel Anyu, úgy hogy egy pillantást sem vetett felénk.
- Jó reggelt, de tudod kismilliószor szóltam, hogy ne hívj így. - morogtam elég rusnya hangnemben.
- Üljetek le, mindjárt kész lesz a reggeli. - kuncogott, és végre felénk fordult. - És kihez van szerencsém? -mutatott Lena felé.
- Helena Brooks vagyok. - mosolygott Anyára, aki ugyan csak ilyen arckifejezéssel válaszolt.
- Szép neved van. Én Anne Cox vagyok. - törölte meg kezét egy konyharuhába, majd kezet rázott a barátnőmmel.
- Nagyon örvendek. - morogta Lena, aztán oda döcögött hozzám, és ölembe foglalt helyet.
- Nem megyünk inkább fel, és majd később eszünk valamit? - kérdeztem erősen a fülébe suttogva, de csak megrázta a fejét, és egy csók közben a számba motyogta.
- Ne, én éhes vagyok, és olyan cuki az anyukád. - elég halkan mondta, így Anyu nem hallotta meg, bár hogy is hallotta volna. Elfoglalta őt a "főzés".
Lena, amint látta, hogy anyukám hozni készül a reggelit, egyből kiszállt az ölemből, és egy külön székre foglalt helyet. Mind a két tányéron egy - egy gofri pihent, rajta tejszínhab, és a legtetején eper.
- Maga nem eszik? - nézett fel Lena a tányérból.
- Én már ettem Kicsikém, de nyugodtan  tegezhetsz. - mosolyodott el, s Lena-val szemben foglalt helyet. - Roger-nél voltatok este vacsizni? - mosolyából vigyor lett, ami nem igen akart megszűnni.
Lena kínos mosolyt villantott, és lassan vezette tekintetét a tányérjára, majd kezeit felpakolta az asztalra.
- Ezt a csöndet igennek veszem. - morogta Anyu, és az asztal közepén lévő gyümölcstálat kezdte el igazítgatni. - Roge hozta a formáját? - válogatta ki a rossz és a jó gyümölcsöket a tányérból, de közben szemét végig rajtunk tartotta.
- Jó illatokat érzek. Mi a reggeli? - rontott le a lépcsőn Gemma.
Mind a hárman a testvérem irányába néztünk, aki már az asztal mellett ácsorgott. Lenára nézett, majd rám és megvetően rázni kezdte fejét.
- Anyuci pici fia szerelmes? - húzta fel Gemma a szemöldökét, és ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Gemma, csak te hiányoztál a reggelemből. - mordultam rá.
- Hát, nekem meg pont az hiányzott, hogy beugass. Szédíted szegényt, nem érdemli meg. - mutogatott Lena felé, s ezzel teljesen kihozott sodromból.
- Ne mutogass, mert eltöröm az ujjad! - förmedtem rá, mire ő csak nevetésbe kezdett.
Lena láthatóan kellemetlenül érezte magát, így felpattantam a helyemről, majd kezem nyújtottam felé amit gyorsan el is fogadott.
- Köszi a reggelit. - vetettem anyu felé egy pillantást, s a lépcső felé kezdtem el rohanni.
- Látom elrohansz a problémáid elől! - fulladt nevetésbe Gemma kemény hangja, mire én egy könnycseppel a szemem sarkában szaladtunk fel a lépcsőn.
- Harry.. Harry! - motyogta Lena a nevem, de én a sírás fojtogató érzésétől sóhajozva húztam magammal a szobámba. Hangosan csaptam be magunk utána az ajtót, s Helena elnézve könnyekben úszó arcom, megcsuklott hanggal ölelt magához.
- Ne sírj. - morogta, miközben csókolt lehelt ajkaimra.
Az ágyra dőltem, és a párnák között helyezkedtem el. Lena szorosan ölelt magához, s döntötte fejét mellkasomra.
- Szeretlek. - suttogta, majd egy gyengéd csókot adott kézfejemre.
- Én milliószor jobban, és amit Gemma mondott nem igaz. Nem szédítelek. - éppen csak ennyi kellett, mivel mondatom végén hangos kopogás után, Gemma lépett be a szobába.
- Most legyen nagy a pofád. - dőlt neki az ajtónak Gem, és egy dühtől izzó vigyor jelent meg arcán.
- Takarodj innen! - förmedtem rá, de ő csak nem tágított szobámból.
- Ide figyelj.. Te nekem nem parancsolgatsz! - mutogatott ide-oda, majd Lena mellé sétált, és erőteljesen maga mellé húzta. - Csinos kis liba.. Hol szetted össze 'Ezt'? - mérte végig szemével, a zavarba lévő barátnőmet.
- Tudjad kiről beszélsz, te csicska! Rongyoljál ki innen, őt pedig hagyd békén.
- Hirtelen milyen nagy lett a szád. - vágott vissza.
Itt szakadt el a cérna. Lendületből kiugrottam az ágyból, majd vállamra  kaptam Gemma-t.
- Engedj el! - ütögette a hátam.
- Majd arra is sor kerül. - mondtam mogorván.
- Most azonnal tegyél le! - üvöltötte fülembe, de rezzenéstelenül tűrtem a kiabálást.
- Kussolj. - morogtam, majd szó szerint berúgtam szobája ajtaját.
- Rugdosd a ribancod! - morogta torka szakadtából, s lehajítottam őt ágya szélére.
- Itt a legnagyobb ribanc az te vagy. És ha még egyszer ilyet mondasz Lena-ra isten bizony kiteszem a szűröd. - vettem ki a kulcsot a zár belső oldalából, majd ki sétáltam az ajtón, és magam után jó alaposan bezártam. - Dögölj meg! - morogtam még utoljára.
- Harry, engedj ki! - dörömbölt az ajtón.
- Tessék? Nem hallom. - forgattam meg a szemeim.
- Azt mondtam engedj ki!
- Talán egy fél óra múlva, ha egy kicsit átgondoltad tetteid. - morogtam, majd elkezdtem sétálni szobám felé.
Lassan visszaértem a helységbe, és lehuppantam a barátnőm mellé.
- Öltözz fel. Hazaviszlek. - mondtam, kerülve a szemkontaktust.
- Szívem. Baj van? - kuporodott bele ölembe, s finoman meggyurmázta arcom. Nagyon jól esett tette, de a merevség nem akart szűnni bennem.
- Öltözködj.
- De, Harry! Én nem akarok haza menni. - suttogta szomorúan.
- Helena. Nem szeretném még egyszer mondani. - fordítottam el fejem.
- Nem érdekel! - túrt fürtjeimbe, és lágyan megcsókolt.
- Helena! - förmedtem rá, s magam mellé utasítottam. - Ne csináld!
- De én nem akarok haza menni. - borultak könnybe szemei, s a lepedőre csapott egyet.
Gyorsan kikecmergett az ágyból, majd magára kapkodta a tegnapi ruháit. A táskáját a kezébe vette, s az ajtó felé igyekezett.
- Haza viszlek. - mondtam egyhangúan.
- Nem kell, inkább sétálok. - tette a kezét a kilincsre.
Gyorsan felpattantam, majd mögé siettem.
- Helena. - fogtam meg a csuklójánál.
Könnyes arcát felém fordította, és mélyen szemeimbe fúrta tekintetét. Lassan kiszabadította kezét fogásomból, majd elhagyta a szobát. Gyorsan belebújtam a fekete farmernadrágomba, s sietősen Lena után mentem. A barátnőm akkor már a bejárati ajtóban lépett bele cipőjébe. Levette a fogasról a nadrágját, és gyorsan magára is vette.
- Állj meg, kérlek. - éppen, hogy el kaptam kabátja szélét, s magamhoz rántottam.
- Engedj el! - parancsolta, de nem hallgattam megtört hangjára.
- Ss. - fogtam mellkasomhoz kobakját, majd szipogásba kezdett, és valamilyen nyüszítő sírásba kezdett.
- Miért vagy ilyen velem?- hunyta le szemeit, s vett egy pár mélyebb levegőt, hogy megnyugtassa magát.  Finoman végig húztam kezem hátán, s aztán tenyerem derekára hullva simogatta aprócska testét.
- Én csak nem akarom, hogy Gemma tönkre tegyen. Képes rá.. Én nem akarom, hogy miatta szenvedned kelljen. - morogtam nyakába, s gyengéden szívogattam puha bőrét.
- Ne félts, kérlek. - mondta halkan.
Gyengéden elhúzódott tőlem, majd szemeimbe nézett. Sóhajtott egyet, majd elgondolkodva forgatta meg szemeit.
- Akkor.. Vigyél haza. - morogta, és finoman megfogta kezem.
Kiléptünk az ajtón, és komótosan slattyogtunk a jármű felé. Besegítettem Lena-t az autóba, majd megkerültem, és végül én is beszálltam.
- A szüleid? - fordítottam Lena felé tekintetem.
- Basszus Harry! A szüleim.. Nem kísérhetsz haza. - fogta meg idegesen kobakját, és erősen tincsei közé túrt. - Oh, a fenébe.
- Majd kiteszlek az utca elején.. - gondolkoztam hangosan.
- Rendben. - vágott egy féloldalas mosolyt, majd aprócska tenyerét combomra fektette.
A hideg futkosott végig hátamon, s egy sóhaj hagyta el a szám. Nem mertem szólni, csak alsó ajkamra haraptam, és némán végig szenvedtem tettét. Csak lassan megérkeztünk az utcához. Helena lakásától pár háznyira álltam meg. Kiszálltam a kocsiból, majd Lena-hoz siettem. Kisegítettem a kocsiból, majd bezártam.
- Ahj. - mordultam fel, s magamhoz öleltem.
- Harry.. - vett egy mély levegőt Lena, majd egy pár percig csöndes gondolkodásba kezdett. - Figyelj.. Jobb lesz, ha most mutatlak be anyunak és apunak.
- Biztos vagy benne? - néztem rá meglepődötten.
- Biztos. - motyogta, s kezét össze kulcsolta enyémmel.
Lassan kezdtünk el sétálni. Hallottam Helena felgyorsuló légzését, ezért kezem hátára csúsztattam, és próbáltam nyugtatgatni. Egy percre meg torpant, majd egy mély légvétel után folytatta útját. Már csak pár lépés választott el a házuktól, s egy pillanatra mégis megállított.
- Kérlek, hozd a legjobb formád.
- Én mindig azt hozom. - került az arcomra az a bizonyos levakarhatatlan mosoly.
- Harry. Ez most nem vicc. - nézett rám komoly arccal.
- Rendben, rendben. Nem kell aggódnod, jó leszek. - néztem bele mélyen a szemébe, majd egy gyors csókot leheltem feje búbjára.
Mind ketten felsóhajtottunk, majd lassan házuk ajtajához sétáltunk. Kabátja zsebéből elő halászta lakáskulcsát, s kicsit remegve kinyitotta az ajtót.

Chapter 6! Mindegy túl gyorsan történik..*

Ne haragudjatok a késésért. Hétfőre kellett volna kiraknom, de pont aznap álltam hozzá megírni. Véleményeket, avagy megjegyzéseket ne felejtsetek írni. Illetve köszönöm az újabb feliratkozókat. Sokat jelent nekünk. Nem húznám tovább az értékes időtöket, jó olvasást kívánok! xx

x Helena szemszöge x

- Az, hogy mindennél jobban szeretlek.

- Én is szeretlek. - suttogtam nyakhajlatába, majd gyengéden megcsókoltam azt.

- Khm. - krákogott Roger. - Meghoztam a rendeléseteket. - vigyorodott el.

- Kösz Roger. Csak tedd le oda. - mutatott az asztal felé Harry.

Roger megtette amit keresztfia kért. Ezután vigyorogva távozott a helységből.

- Eszünk? - kezdtem el szemezni a rendelt fogásokkal. - Nagyon gusztán néz ki.

- A kaja még várhat. Hol is tartottunk? - kezdte ellepni a nyakamat kisebb csókokkal.

- Ne haragudj Harry, de ehhez így nincs kedvem. - toltam el magamtól.

- Miért? - húzta fel egyik szemöldökét.

- Roger bármikor feljöhet, és amúgy is éhes vagyok. - magyaráztam.

Harry kicsit fájdalmasan felsóhajtott.

- Na jó. - morogta, s lopott egy utolsó csókot ajkaimról, s kicsit eltávolodott tőlem. - Akkor együnk. -csúszott jobb keze derekamra, és székemhez vezetett.

Helyet foglaltunk egymással szemben. Lassan bele kezdtem a párolt zöldségek elfogyasztásának, bár kicsit furcsán érintet, hogy Harry minden egyes mozdulatom árgus szemekkel figyelte.

- Harry, kicsit kellemetlen számomra, hogy minden egyes mozdulatom követed. - néztem egyenesen szemeibe.

- De annyira gyönyörű vagy. - szisszent fel, s az asztal alatt lábával finoman megsimogatta enyém. Nem tagadom, minden egyes porcikám beleremegett, s egy elégedett mosoly futott végig arcomon, de tereltem előtörő gondolataim, és próbáltam újra az evésre koncentrálni, kisebb - nagyon sikerrel. Kezembe vettem a kést, és a villát, amikkel a pulykamellből vágtam le egy kisebb darabot, majd emeltem a számhoz. Harry-re néztem, aki egy még mindig engem bámult, és még egy falatot sem evett az ő adagjából. Krákogtam egyet jelzésként, hogy szemeimbe nézzen. Felkapta fejét, s én kicsit komolyabb arcot vágva ezt a kérdést vetettem felé.
- Most vagy eszel magadtól, vagy megetetlek én!
- Az utóbbit választanám. - morogta és lábával újra cirógatni kezdte enyém.
- Harry. - mondtam lágyan, majd kicsit oldalra döntöttem a fejem.
Kicsit görcsösen, de neki látott a falatoknak. Fancsali arccal nézett az ételre, de evett, hiszen nem volt más választása.
- Én nem vagyok éhes. - morogta, és mélyen szemembe nézett.
- Nem baj. Én az vagyok. - vontam meg vállam, és jobb lábamról finoman levarázsoltam cipőm. Elég nehéz volt, hogy nem használtam hozzá kezem, de sikeresen eltávolítottam lábamról. Kinyújtottam lábam, amit utána Harry ölében helyeztem el. Elvörösödött, és kicsit zavarban meresztette rám zöld szemeit. Lábujjaim gyengéden értek büszkeségéhez, s nadrágon keresztül is érezhető volt hatalmas mérete.
- Lena. - sziszegte nevem, a kíntól fájdalmasan. Egy pillanatra elemeltem az előtt említett testrészem, majd újra vissza helyeztem ölébe, és lábfejemmel finoman simogattam őt a nadrágján keresztül.
- Hagyd abba. - könyökölt fel az asztalra, és arcát tenyerébe temette.
- Mert, ha nem. Akkor mi lesz? - kezdtem egyre intenzívebben cirógatni, s ő tettem egy - egy mélyebb sóhajjal jutalmazta.
- Semmi, csak ne csináld. - kezdte rágcsálni ujjpercét, és egy elég hangos sóhaj hagyta el száját.
- Ez olyan vicces. - nevettem el maga, látva arckifejezését. Ekkor kicsit idegesen hátra lökte székét, és felpattant róla. Kezébe vette poharát, és kortyolni kezdett italából. - Most mi van? - néztem rá, és az asztal alá nyúlva vissza húztam lábamra a cipőm.
- Szóltam, hogy hagyd abba. - helyezte vissza az asztalra a poharat, majd oda sétált hozzám. Megragadta finoman a kezem, s elkezdett húzni maga felé. Engedelmesen felálltam, mire ő ajkait gyengéden enyémhez érintette. Viszonoztam csókját, és erősen szorítottam magamhoz testének minden porcikáját. Nyelve izgató táncot járt enyémmel, de sajnos a levegő hiánya megzavarta a csókot. Mélyen szemeimbe nézett, de meg is szakította azt. Intett a pincérnek, aki egy pillanat alatt itt is termett.
- A számlát kérném. - hadarta el Harry.
Amint kifizette a rendelést, sietősen a jármű irányába húzott. Bepattantam az autóba, ezután ő is követett engem. Beindította a motort, és már indultunk is.
- Merre megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Hozzám. - nézte azt utat.
- Hozzád? - ismételtem meg az előbb elhangzott szót meglepődve.
- Miért, csatornába vigyelek? - forgatta szemeit.
- Nem, én úgy gondoltam, hogy haza viszel. - néztem rá, egy mély lélegzet vétel után.
- Majd az is sorra kerül. - morogta.
Gondoltam mire készül, de nem tudom. Én még nem érzem késznek magam. Vagyis nagyon szerelmes vagyok belé, az tény. De egy kicsit gyorsan halad ez a kapcsolat. Mély lélegzetet vettem, s szaggatottan fújtam is ki. Kezeim combomon pihentek meg, majd tördelni kezdtem őket idegességemben.
- Valami baj van? - kapta felém arcát Harry, de csak egy bólintással fejeztem ki magam.
Nem szerettem volna, hogy megtudja idegességem. Nem akartam gyerekesnek tűnni előtte, ezért elég mélyen magamba fojtottam problémám, s felmázoltam arcomra egy mosolyt.
Egy kisebb utcába hajtottunk be, majd pár házzal odébb, egy hatalmas kertes ház előtt parkolt le. Körbe néztem, és egy igazán rendes környéken találtam magunkat. A ház is gyönyörűen rendben tartott kerttel rendelkezett, egy verandával ami egy Angol Véber járt legmélyebb álmait. Annyira mesébe illő volt. Egyszer csak azt vettem észre, ahogy kinyílik az ajtó és kisegít a barna göndörség az autóból. Kézen fogott és lassan bevezetett a kapun, onnan pedig a bejárati ajtón. Lerúgta magáról a fekete cipőjét, majd levette magáról a kabátját. Ez idő alatt kiléptem a fekete magassarkúmból. A bongyor lesegítette rólam a kabátot, majd azt is a fogasra helyezte.
- Gyere. - ragadt meg kezem, és keresztül egy folyóson egy lépcső irányába rohantunk.
Amint fel értünk rajta, behúzott egy sötét szobába, s feloltotta a villanyt. A szoba vaj színű volt, világos, rendezett. A bútorok szintén ilyen színekben pompáztak. Középen egy ágy helyezkedett el, két oldalán egy-egy éjjeliszekrény, azokon is egy-egy lámpa. A falon néhány kép helyezkedett el, s egy pár bekeretezett rajz, biztos Harry gyerekkorában csinálta. Gyengéden csípőmre csúsztatta kezét, majd az ágyhoz vezetett, gondolataimból kizökkentve. Az ágyon foglaltunk helyet egymás mellett.
- Szép a szobád. - suttogtam, mire ő egy nyakamra adott csókkal válaszolt.
Nyakamat hintette be apró, nedves csókokkal, amiket halk sziszegéssel nyugtáztam. Egyszer csak bele harapott érzékeny bőrömbe, s egy hatalmas nyögés hagyta el számat. Éreztem ahogy elmosolyodik, kezét pedig combomra helyezte. Lassan hátra dőltem, és az ágyon elnyúlva folytatta kínzó tettét. Fölém tornyosult egész testével, s kezein támaszkodott meg. Nyakamról áttért ajkaimra, s nedves csókkal pecsételte szerelmét. Nyögések hagyták el szám, miközben nyelveink vad táncot lejtettek.
- Olyan jól csókolsz. - ziháltam, s hallgattam ahogy légvételei egyre sebesebbé válnak.
Kezem felvezettem hátára, ezután közelebb húztam magamhoz amennyire lehetséges. Mellkasa enyémhez simult így megéreztem szívének összes dobbanását. Ujjaim tincsei közé vezettem, s kicsit meghúztam azt, ami egy nyögés eredményezett szájából. Fejét mellkasomra döntötte, göndör tincsei ezért csikizték nyakam.
- Álmos vagyok. - sziszegtem a levegőbe, mire Harry felkapta a fejét, s egy sóhajtás után bele kezdett mondandójába.

- Akkor aludjunk. - ült fel.

Gyengéden alám nyúlt, majd felkapott kezeibe. Fejem vállának döntöttem, kezem pedig nyaka köré fűztem. Megigazította az ágyon a takarót, majd gyengéd mondatokkal vissza helyezett a matracra, és alaposan betakargatott. A szekrényhez ment, majd kivett belőle egy fekete pólót. Visszasétált hozzám, s gyengéden kezembe adta a kinyúlt ruhadarabot.

- Vedd fel, amíg a fürdőben leszek. - mondta, és el is hagyta a szobát.

Lehúztam ruhám cipzárát, és lassan levettem magamról a kényelmetlen darabot. Magamra kaptam a Harry-től kapott fekete pólót, s leültem az ágy szélére.

Nem sokára visszatért a göndörke egy szál bokszerben. Leoltotta a villanyt, majd lefeküdt az ágyra. Én is követtem őt, elterültem az ágyon. Hátat fordítottam neki, így már oldalamon feküdtem. Takarója felét rám helyezte,s olyan szorosan hozzám bújt, hogy minden egyes porcikája egyenletes bizsergését megéreztem. Fejem búbjára adott egy puszit, ezután arcát nyakamba fúrta.

- Jó éjszakát Helena. - suttogta.

- Jó éjszakát neked is Harry. - morogtam,s immáron félálomban lehunytam szemeim.

Chapter 5! Az első vacsora..*

x Helena szemszöge x

- Most már egy kicsit fázok. - sütöttem le a szemeim.

Mosollyal az arcán bólintott, ezután gyorsan lekapta róla a kabátját és vállamra terítette. Utolsó puszit lehelt a fejem búbjára, majd csendben folytattuk az utunkat.

- Messzire megyünk? - kérdeztem, majd kicsit közelebb léptem hozzá, hogy derekam finoman övéhez ért.

- Messzire. - kuncogott - De már mondtam, hogy meglepetés.

- Ahj. Szóval most oda-vissza lefogom járni a lábaim. Elég fárasztó lesz sétálgatni.

- Kibírod. - motyogta, és tekintete erősen a járdára tapadt.

Megforgattam szemeim, majd a járdára szegeztem én is tekintetem. Csendesen haladtunk végig a Londoni utcákon. Harry kabátja alatt is éreztem a szellős időt.

- Miért nem megyünk kocsival? Várj, egyáltalán van kocsid?

- Van, de így romantikusabbnak találtam a szituációt.

- De hova megyünk? Tényleg, nagyon sokat kell sétálni?

- Titok, de ha ennyire nyavalyogsz, vissza sétálhatunk az autómhoz. Nem messze parkoltam le.

- Ahj, az olyan jó lenne. - suttogtam, majd Harry megtorpant az után, és vett egy hajtű kanyart.

- Akkor menjünk vissza kocsihoz. - nézett rám, majd elnevette magát. Most olyan másnak tűnt, mint tegnap este. Akkor olyan más volt, kicsit feszült,de ma.. Mintha kicserélték volna.
Szépen lassan sétáltunk vissza Harry autójához. A felénél én már kicsit rágyorsítottam, ugyanis egyre jobban fáztam. Út közben fogtuk egymás kezét. Olyan jó volt. Olyan jó volt tudni, hogy csak az enyém, és már nem veheti el tőlem senki. Nagyon szeretem. És valószínűleg ő is engem, vagyis remélem. De ha nem szeretne, akkor miért hívott el randizni? És miért pont velem sétál ilyen agyfagyasztóan hideg időben kézen fogva? 
Mikor végre odaértünk a kocsihoz, egy pittyegést hallottam, ami annyit jelentett, hogy Harry kinyitotta a kocsit. Kinyitotta a kocsiajtót, majd beültem, végül bezárta. Átsietett az ő felére, majd gyorsan ő is bepattant. Beindította a motort, majd az útra hajtott.
- Huh, végre. Köszönöm. - néztem felé mosolyogva.
- Nincs mit. Nehogy megfázz nekem. - vigyorodott el, viszont szemeit egy percre sem vette le az útról.
A magnóhoz nyúlt, s bekapcsolta azt. Ez egy kicsit szíven ütött, ugyanis úgy gondoltam, hogy kicsit beszélgetünk, de elsuhantam felette. Kezeimet ölembe raktam, s tördeltem őket.
- Valami baj van? Izgulsz? - nevette el magát Harry.
- Eléggé.
- Mégis miért?
- Már csak úgy izgulni sem lehet. - mosolyodtam el. Felnevetett, majd mosolyogva rám nézett, és újra elvigyorodott.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Hát, már csak úgy vigyorogni sem lehet. - újra elnevette magát, majd én is egy vigyorral arcomon, beszédre nyitottam szám.
- Apukám azt mondta nekem, hogy nevetés hizlal.
- Akkor én felszedtem egy pár kilót. - végig arcát néztem, ahogy pislog és egyre jobban felhúzza száját. Nem is lehet ennyire mosolyogni.
- Vicces vagy.
- Miért jobb lenne, ha sírnék?
- Isten ments.
- Na látod. - mondta nyugodt hangnemben, majd jobb kezét enyéimre helyezte.
Összekulcsoltuk kezeink, ami a combomon pihent. Kinéztem az ablakon, és az enyhén sötétedő városra vetettem tekintettem. Csak suhantak a képek egymás után: boltok, utcák, parkot és házak sokasága. Egy kicsit elvesztem a városi táj szépségébe.
Arra eszméltem fel, hogy az étteremél parkolunk le. Kipattant az autóból, és átsietett az én felemre.
- Hölgyem. - nyitotta ki az ajtót, majd kinyújtotta kezét.
- Oh, egy úriemberhez van szerencsém? - kezem finoman övére csúsztattam, majd kisegített a kocsiból.
- Igen kisasszony. - kuncogott. - Ugye nem kell egész este így beszélnem hozzád?
- Nem. - mosolyogtam, mire ő mellém lépet és bezárta az autót.
Amint megtörtént a központi zár lezárása, felém fordult, és homlokát enyémnek döntötte. Meleg leheletét éreztem ajkaimon, majd gyengéden érintette övéit az enyémekhez. Ziláltan váltunk egy egymástól, levegő hiányában. Mélyen smaragdzöld szemeibe néztem, majd kezeinket összekulcsoltuk, és végül az étterembe slattyogtunk.
 Egy pincér fiú lépett oda hozzánk, majd Harry szabad kezével kezet fogott vele.
- Van foglalásunk, Styles névre. Ha jól tudom a 27-es asztal.
- Oui, suivez-moi! - majd kuncogott egyet a fiú. - Igen, kövessenek. - egy csodálatosan megvilágított terembe vezetett minket, de belül egy asztal sem volt, majd kérdezősködni kezdtem.
- Hol az asztalunk?
- Non, non, non! - kiáltotta el magát. - A l'étage! Az emeleten, kisasszony! - mutatott egy kovácsoltvas csigalépcsőre.
 Szépen lassan fel araszoltuk a képcsőfokokon egyesével. Megkerestük az asztalunkat, majd mikor odaértünk Harry kihúzta nekem a széket, és helyet foglaltam. Az asztal másik végébe ment, végül ő is helyet foglalt. Kezembe vettem a hatalmasra nyomtatott étlapot, és keresgélni kezdtem az ízlésemnek megfelelő ételek között. Egy idős úr lépett hozzánk, és ő is kezet fogott Harry-vel.
- Szervusztok. - mosolygott, aztán Harry felé fordult, és suttogni kezdett mintha nem hallanám. - Igazán szép kislányra tettél szert. Kihez is van pontosan szerencsém? - Hazz elnevezze magát, majd mélyen szemembe nézett.
- Ő itt Lena. Lena ő itt a keresztapám Roger.
- Jó estét! - köszöntem illedelmesen.
- Tudjátok mit fogtok inni? - kérdezte meg, majd átsétált egy percre egy másik egyébként üres asztalhoz, és elvett egy előre bekészített tálcát.
- Szerintem én.. - motyogta Harry. - Pepsi-t.
- Rendben, és neked? - nézet rám az úr, majd kicsit félénken elszóltam magam.
- Én rostos barack levet kérek, ha van.
- És ha nincs? - vigyorodott el Roger.
- Akkor almalevet. - forgattam szemeim.
Roger, csak elvigyorodott, majd elsétált a csigalépcső irányába. Harry-re néztem, aki ugyan csak egy mosollyal az arcán bámult felém.
- Harry az oké, hogy ő a keresztapád,de észre vetted már milyen bunkó?
- Ez egy kicsit erős kifejezés, hogy bunkó. Amúgy pedig, neki ilyen különleges humora van, én sem szeretem ahogy viccelődik, de meglehet szokni ne aggódj.
- Ha te mondod. - sóhajtottam egy ismételt szemforgatás kíséretében.
- Na, ne foglalkozz most vele. Azt akarom, hogy ez a randi tökéletes legyen. És ha rajtam múlik az is lesz. - nézett mélyen a szemembe széles mosollyal az arcán.
- Az is lesz. - hajoltam át az asztalon, majd egy apró csókot nyomtam ajkaira.
Erre ő ismét elmosolyodott. Ezt a szép kis pillanatot a kedves Roger zavarta meg. Remélem érződik az irónia..
- Tessék. Pepsi, és egy kis baracklé. - tette le elénk a tálcát, amin két pohár díszelgett, benne az említett folyadékokkal.
- Köszönjük. - nézett fel Harry a nagybátyjára.
- Nincs mit. És akkor esztek is valamit, vagy csak inni akartok? Mert akkor én is beszállok. - vigyorgott a kereszt apu.
Harry is elröhögte magát, én viszont koránt sem találtam ennyire viccesnek a dolgot.
- Nagyon vicces.. - csúszott ki a számon.
Ekkor Harry a lábával az asztal alatt gyengéden meglökte az én lábamat, ezzel jelezve, hogy ezt ne. Sóhajtottam, majd könyökömet az asztalra tettem, végül állam a tenyerembe helyeztem, és azon támasztottam meg. Roger ügyet sem vetve a mondatra, kezdett el trécselni.
- És fiatalok, mit terveztetek ez utánra? Talán.. Hmm? - kacsintott Roger, és ezt a kérdést, már a tetőpontnak éreztem. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Nagyon ideges lettem, s elég halkan krákogtam egyet, hogy magamra vonjam Harry figyelmét. Rám pillantott és vette az adást, keresztapja felé fordult, és kicsit feldühödve rá nézett.
- Ro, ez azért egy kicsit sok. Figyelj, kérlek had legyünk egy kicsikét kettesben.
- Rendben, rendben. - nevette el magát. - Én csak. - vakarta meg tarkóját, majd a lépcső irányába kezdett el csoszogni.
- De ugye nem haragszik? - fordultam felé, mire ő csak elvigyorodott, s válaszra nyitotta száját.
- Dehogy! Hogy tudnék két ilyen király gyerekre haragudni. Ha tudjátok mit fogtok enni, csak kiáltsatok. -morogta, s lebaktatott a lépcsőn.
Harry-re néztem, és kínomban csak nevetni tudtam ezen az egészen. Bár ő nem tartotta ilyen viccesnek ezt a szituációt. Egyik szemöldökét felhúzta, és szája elé emelte kezét. Lassan furcsa hangokat adott ki magából, és ő is nevetni kezdett akárcsak én.
- Mindig ilyen? - mondtam még mindig a nevetés szélén.
- Általában. - bólogatott egy hatalmas vigyorral az arcán - Mit szeretnél enni? - vette a kezébe az étlapot.
- Még nem tudom. - lapoztam fel a vékony füzetet.
Finomabbnál finomabb fogások nevei sorakoztak egymás alatt, de úgy döntöttem válasszon Harry.
- Válasz te valamit, és én is azt eszek. - motyogtam, miközben ő bele kortyolt a Pepsi-be.
- És ha olyat választok amit nem szeretsz? - nézett rám kissé kételkedve.
- Nekem mindegy mit eszek, csak te válaszd ki. - került széles mosoly mindkettőnk arcára.
- Tökéletes. - vigyorogtam rá, s az asztal alatt finoman lábfejemmel megsimogattam vádliját.
Harry teljesen elolvadt tettemtől, és bele telt pár percbe, amíg újra feleszmélt.
- Ugye tudod, hogy most szólnom kell Roger-nek.
- Tudom. - vigyorodtam el, majd Harry felsóhajtott.
- Roger! - kiáltotta el magát teli torokból. Nem telt el egy perc sem, Ro egy tálcával a kezében szaladt fel a lépcsőn.
- Választottatok gyerekek? - bólintottam, s Harry Roger kezébe adta az étlapokat.
- Rostonsült pulykamellet szeretnénk, párolt zöldséggel és sajtszósszal. - motyogta Hazz, és Roger egyfajta örömmel teli tánc közben újra elhagyta a balkont.
- Olyan furcsa ez a fickó. - kuncogtam, majd felálltam és Harry-hez sétáltam. - Táncoljunk. - nyújtottam felé kezem, mire ő ránézett az említett testrészre, és szomorú arccal beszédre nyitotta száját.
- Lena, én nem tudok táncolni.
- Én sem, de olyan jó buli. - vett egy nagy levegőt, majd felállt és kezemet megragadva szorosan magához húzott. Lassan ide-oda lépkedtünk, s kobakom mellkasának döntve, dúdolgatni kezdtem kedvenc dalom ritmusát.
- Ezt én is ismerem. - morogta, miközben megpörgetett.
- Még hogy nem tudsz táncolni. - vigyorogtam el magam, és lábujjhegyre állva arcára nyomtam egy puszit.
- Hát, nem igazán. - nevette el magát, és gyengéden megfogta arccsontom. - De megtanulok a kedvedért. - motyogta, de a végét már alig értettem, mert szavai elvesztek csókunkba. Kezeim tarkójára tévedtek, míg övéi a derekamra csúsztak. Eltávolodtam ajkától, s fejem ismét mellkasára döntöttem.
- Olyan más vagy, mint a többi fiú. - suttogtam, mire egy vigyorral válaszolt.
- És szerencsésebb. - mosolygott önelégült arccal.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem meg elég kíváncsian.
- Mivel te az enyém vagy, és nem másé. - mondta halkan, de mégis határozottan.
- Hű, de biztos vagy ebbe. - kuncogtam. - 75%-ban a szüleimé vagyok.
- Na, az biztos, hogy be fogom bizonyítani, hogy csakis az enyém vagy! - bámult nagyon komoly arckifejezéssel. - Előre szólok, nem szeretek osztozkodni.
- Nagyon komoly lettél. - mosolyogtam.
- Még jó. Te már hozzám tartozol. - a komoly arca, ismét átváltott mosolyba, majd fülemhez döntötte arcát s halkan morogni kezdte. - Most akkor táncolunk?
Most akkor táncolunk, igen. - feleltem még mindig mosolyogva.
Harry-vel szinte egyszerre kezdtük el dúdolni ugyanazt a dalt. Szemeit lábaira szegezte, és a zene ritmusára kezdett el lépegetni magával sodorva engem is.
- Na látod. Megy ez. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Persze. Mert itt vagy mellettem. - csókolt meg hirtelen.
A hirtelen csókból aztán csókcsata lett. Vadul téptük egymás ajkait, míg el nem távolodtam tőle. Kérdően nézett rám, amit egy pillanat múlva meg is magyaráztam.
- Ezt nem itt kellene folytatnunk. - hajtottam le a fejem.
- Nem csináltunk semmi rosszat. - kuncogott.
- Még. - nevettem fel.
- Ez igaz. És tudod mi igaz még? - fonta össze ujjait az enyémekkel.
- Mi? - ült ki arcomra egy széles mosoly.
- Az, hogy mindennél jobban szeretlek.

Ps.: Sajnálom a késést, véleményeket és pipákat kérek szépen. További szép napot/estét! :) xx
Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet, Szentgyörgyi Adrienn. x

Chapter 4! Nem te tetted, vagy mégis?..*

x Helena szemszöge x

- Dehogyis, szó sincs ilyenről, csak.. Kérlek, maradj.

Csupán ennyit tudtam mondani. Rájöttem, hogy hülye lennék visszautasítani a randevút. S ami a legfontosabb. Hülye lennék visszautasítani Harry-t.

- Valamiért úgy érzem, hogy csupán együttérzésből mondod ezt. - sóhajtott egyet, miközben a kanapé szélének támaszkodott. Reméltem, hogy még meg tudom menteni a helyzetet. Nem hagyhatom csak úgy kisétálni az életemből Őt.

- Pedig nem. Esküszöm, hogy nem.

- Nem kell itt nekem esküdözni. Mondtam már. Csak egy szavadba kerül, és itt sem vagyok. Te döntesz Lena. - nézett a szemeimbe. 

Nem is gondolkoztam, egyből rávágtam a választ.

- Harry. Maradsz. És kész. - nevettem el magamat, majd pár lépéssel közelebb léptem hozzá.

Csupán fél méter, ha volt kettőnk között. Megindult felém, amivel megszakította a közöttünk lévő távolságot. Mellkasom az övéhez ért. Még soha nem féltem ennyire. Szívem egyre hevesebben dobogott. Éreztem egyenletes szuszogását, ami kicsit megnyugtatott, bár még mindig a földet bámultam. Kezét államhoz emelte, és mutatóujjával feltolta azt, s így már egy vonalban volt az arcunk. Beletúrt dús, sötétbarna hajamba, ami még ennél is jobban izgalmassá tette a jelenetet. A szobában csend uralkodott, csak légzésünket lehetett hallani. Tökéletes ajkai vészesen kezdtek el közeledni enyéim felé. Smaragdzöld szemeit enyéimbe vájta, s két ajkát enyéimre tapasztotta. Ez a csók szinte megpecsételte a pillanatot. Vadul kezdtük tépni egymás ajkait, mígnem Harry elmosolyodott, ezzel megszakítva csókunkat.

- Ha tudnád mióta vártam már erre. 

- Mióta, hiszen tegnap ismertél meg?

- A búcsúnk óta. - vigyorgott.
A válaszának hatására elmosolyodtam, majd ismét közel hajoltam hozzá, s most én csókoltam meg. Levegő hiányában váltunk el egymástól.
- Akkor most megkérdezem. - kezdett bele. - Ráérsz este?
- Rád mindig ráérek. - mosolyogtam rá.

- Akkor este 5-re itt leszek érted. Vegyél fel valami csinosat. - kacsintott.

- Várlak. - mondtam egy mosoly kíséretében.

- Kikísérsz? - biccentett az ajtó felé.

Bólintottam, majd elindultunk a bejárati ajtóhoz. Harry lenyomta a kilincset és egy pillanat alatt kint termett az ajtón. Karjaiba zárt szorosan, majd fülem mögé helyezett egy apró csókot.

- Szeretlek. - búcsúzott el.

- Szeretlek.

El sem hittem, hogy az előbb még veszekedtünk, most pedig már az első csókunkon is túl vagyunk. Olyan gyorsan történt minden. Egy pillanat leforgása alatt. Amíg ezen töprengtem, rájöttem, hogy nem ártana elmosogatnom magunk után. Bementem a konyhába, és az össze koszos tányért, és poharat a mosogatóba helyeztem, majd egyenként, jó alaposan mindegyiket átsikáltam, leöblítettem, és otthagytam őket száradni. A helységből a nappaliba termettem és ledőltem a kanapéra kezembe vettem a távkapcsolót, majd váltogatni kezdtem a csatornák között, amíg nem találtam valami figyelemfelkeltőt.

   - A múlt éjszaka rejtélyes események zajlottak. A stábnak csupán annyi tűnt fel, hogy egy alighanem fél holtra vert tinédzser jön ki az egyik utcából. 
Egy furcsa kép villant fel a képernyőn, valami srácról, egy ismerős srácról.
Figyelmesen hallgatni kezdtem a híradóban elhangzó szöveget. A hírolvasó hölgy is remegő hangon kezdett bele:
   - A múlt éjjel, egy fiatalt vittek be a belvárosi kórházba. Egy hajszálon múlott élete, amit az orvosok hamar  helyre állítottak. A fiú már az intenzíven van, de sokkos állapotban nyilatkozott nekünk.
  - "Oda jött hozzám, és rögtön nekem rontott. Először kigáncsolt, majd a földön heverve kezdett püfölni, rajtunk kívül ketten voltak még ott, de nem bírták lekaparni rólam. Azt hittem ott halok meg, de erős maradtam, és most annak köszönhetem,hogy itt vagyok, és nem egy koporsóban."
Egyből leesett, az a dühtől lángoló szem, az a féloldalas mosoly és a nyakán kidudorodó erek. Phillip.

Meghökkenve bámultam a képernyőt. Mindent kizártam a külvilágból. Csak én és a gondolataim. Kezeim felvezettem az arcomhoz és abba temettem magam. Millió és egy kérdés zakatolt végig agyamon. Hogy talán ezt az egészet Harry tette. Jó elismerem képes lenne rá, de miért tenné meg, hiszen a tegnapi beszélgetésünk után azt mondta nem érdekli őt ez az egész. Aztán pedig félholtra veri. Oké megérdemelte, de ebből még rendőrségi ügy is lehet, azt pedig egyikük sem akarhatja. Sóhajtva emeltem fel a fejem. A televíziót kikapcsoltam a kapcsolót pedig hanyagul az kanapéra hajítottam. Feldúltan lépegettem a kicsiny szobámba, majd elnyúltam az ágyamon. Kezem ügyébe volt a telefonom, így gyorsan magamhoz vettem és megkerestem anyukám telefon számát. Amint megtaláltam tárcsáztam is az egyszerű számkombinációt. Csak pár perce kellett várnom mire fel vette.
- Szia Drágám. - mondta a készülékébe ami tőlem 8-9 kilométerre volt.
- Szia. - suttogtam és próbáltam egy kis boldogságot vinni hangomba.
- Mi újság?
- Öhm semmi, csak szeretnék szólni, hogy este nem leszek itthon. - gyorsan kikellet találnom valami nyomós okot, miért érek haza, a megszokottnál később. Harry biztos elhúzná az estét, a takarodómon túl. - Becához megyek.
- Rendben Szívem.- észre vehető volt hangján, hogy a vonal másik felén vigyorgott. - De kérlek azért időben érj haza.
- Rendben megpróbálok. - morogtam, majd leraktam a mobilom.
Kicsit dühösen hajítottam az íróasztalomra strapabíró telefonom. Fejem alá emeltem egy párnát, majd lehunytam szemeim. Apu azt szokta mondani, ha ideges vagyok képzeljek el egy szép tájat, hát pont ezzel próbálkoztam meg, de állandóan Harry jutott eszembe. Teljesen elcsavarta a fejem, egyszerűen csak ő jár az eszembe, meg az állítólagos tette.
A telefonomra pillantottam, ami az asztalomon hevert. Pár percig még azt bámultam. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Ha felhívnám Harry - t, és megkérdezném tőle, hogy igaz - e, amit a TV-ben mondtak, vagy inkább nem kéne. Végül arra jutottam, hogy nem. Lehet, hogy nem ez volt a helyes, és nem ez volt a jó döntés, de erre jutottam. Hanyatt feküdtem, és a plafont bámultam. Olyan csönd volt. Csak az autók zaját hallottam a nyitott ablakon keresztül. Tipikus utca zaj.
Aztán rádöbbentem, hogy kezdeni kéne magammal valamit. Feltápászkodtam a fekvő pózból, és úgy döntöttem, hogy elmegyek egyet sétálni, és kiszellőztetem a fejem. Rám fér.
Lementem a földszintre, ahol magamra vettem egy vékony pulcsit, és a cipőmbe is belebújtam. Zsebre tettem a lakáskulcsomat, valamint a telefonomat, és már indultam is. A közeli park felé vettem az irányt. Sétáltam, sétáltam és sétáltam. A távolban megpillantottam egy padot. Az felé kezdtem el lépkedni. Egyre közelebb értem hozzá, míg végül ott álltam előtte. Kényelmesen helyet foglaltam rajta, és a tájat kezdtem el kémlelni szemeimmel. Minden olyan gyönyörű volt. Gyönyörű, és nyugodt. Bárcsak az én életem is ilyen lenne..
Száz meg száz kérdés kavargott a fejemben. Próbáltam rájuk választ találni több - kevesebb sikerrel. Akármiről is kezdtem el gondolkodni, mindig Harry - nél lyukadtam ki. Még soha nem volt ilyen. Én ezt nem nagyon tudom kezelni. Igazából az érzéseimmel sem nagyon voltam tisztában. Szerelmes vagyok? Vagy csak egyszerűen kamaszodom? Nem tudom. Összekavar ez az egész. Csók aztán randi. Nem fordítva kellett volna történnie?
És azt sem tudom igazán, hogy Harry mit érez. Azt mondta, hogy szeret. Ezt bárki mondhatja. Na de mindegy is. A lényeg az optimizmus. Aztán ott van még ez a híradós ügy is. Én bízom benne. Legalábbis remélem. És ennél a gondolatnál elbizonytalanodtam. Bízom benne, vagy csak remélem, hogy nem ő tette?
Elhessegettem a gondolataim és a zsebemből előhalásztam a fülesem, és a hangulatomhoz illő zenét tettem be. Tekintetemmel újra a gyönyörű tájat kémleltem, míg kezeimmel a combomon doboltam a zene ütemére.
Kezdett csípni a hideg idő, így haza indultam. Az utat lassan tettem meg, de még így is kis idő alatt értem haza. A bejárati ajtóhoz érve, előhalásztam zsebemből a lakáskulcsot, és a pár perces megszokott ügyetlenkedés után kinyitottam az ajtót. Beléptem az üres házba, majd silány módon ledobtam kabátom és táskám a komódra. Mindig is egyedül töltöm a hétvégéim, de ma olyan más. Bánatosan beslattyogtam a nappaliba és hosszan elnyúltam a kanapén. Megkeresem a kedvenc díszpárnám és fejem alá tettem, hogy ne nyomja fejem a karfa. Bámultam kifelé az ablakon, és megdörzsöltem párszor mélabúval festett arcom. Beugrott valami. Ha Harry ideér, minden kiderül. Ez a legjobb, és legbiztosabb módja, hogy megtudjam mit történt azon az estén. És bebizonyosodik, hogy ártatlan, vagy pedig bűnös. Abban reménykedek, hogy nem, és azt mondják, hogy pozitív hozzá állás sokat segít. Én is sok mindenhez pozitívan állok hozzá, de ez most olyan semleges érzelmeket hoz ki belőlem. Feltápászkodtam és a konyhába siettem, ahol bősz kutatásba kezdtem. Nem kellett hozzá sok idő míg megtaláltam egy bontatlan üveg nutellát. Pár gyors mozdulattal lecsavartam kupakját, és letéptem tetejéről a védő fóliát. Kivettem a kredencből egy kanalat, és teljesen beleélve magam a helyzetbe falni kezdtem.
Mikor az üveg felénél járhattam, szólt a csengő. Mindig ilyenkor zavarnak? A nutellát az asztalra helyeztem, majd sietősen a bejárati ajtóhoz kullogtam, majd kinyitottam azt. Harry végignézett rajtam s kisebb meglepődöttség futott végig rajta.
- Gond van, drágám? - érdeklődött.
- Igen, gond. - vittem fel magamra egy komolyabb arckifejezést. - Gyere be! - mordultam fel, majd a kanapéra mutattam. Egy kissé ijedt arccal sétált be a nappaliba, és én becsaptam utána az ajtót.
- Mi a baj, mond már. - mondta és valahogy érezhető volt rajta, hogy idegesebb.
- Az, hogy ma nézem a tévét, és Phill-t mutatják a híradóba félholtra verve, a kórházból. Mégis mit jelentsen ez? - álltam elé.
- Most miért vonsz kérdőre? - húzta föl szemöldökét. - Azt hiszed én tettem? És ha igen, akkor mi van? - felkelt a kanapéról, majd pár lépéssel közelebb sétált hozzám.
- Mert jogom van tudni. - jelentettem ki.
- Miért is lenne jogod hozzá? - morogta, és még egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Ugye tisztába vagy azzal, hogy ezzel a fölösleges színjátékkal elárulod magad.
- Milyen fölösleges színjátékra gondolsz? Kurvára nem kéne rám fogni olyat amit nem tettem. Érted?
- Nem te voltál?
- Nem! - dühöngött.
- Erre voltam kíváncsi.
- Ha csak erre voltál kíváncsi miért kellett felbaszni az idegeim? - morogta, majd vissza ült a kanapéra.
- Amúgy, hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 5-6 körül jössz?
- De, csak már hiányoztál.
- Igen, látom. - forgattam meg a szemeim.
- Igen, nekem még ez a idióta természeted is.
- Ez hol idióta? A normális emberek megbeszélik az ilyen dolgokat.
- Na, jól van, hagyjuk. - mosolyodott el, majd megütögette a mellette lévő ürességet az ülőgarnitúrán. Lassan oda sétáltam és helyet foglaltam mellette.
- Szóval idióta? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem, nem. - kuncogott, miközben finoman megfogta kezem.
- Hova akarunk majd menni? - kérdeztem.
- Arra gondoltam elmehetnénk vacsizni. - harapott alsó ajkára.
Bólintottam, majd hátradőltem.
- Láttad, hogy vagyok felöltözve? - morogtam.
- Igen, de én szóltam, hogy készülj el.
- Azt mondtad,hogy 5 fele jössz!
- Igazad van. - nevetett. - Akkor menj és készülj össze.
A szobámba siettem, majd a gardróbomba kezdtem kutatni. Nagy nehezen találtam egy megfelelő ruhakölteményt, majd minden kiválasztott darabot, magamra vettem. Jól festett a kombináció,mit ne mondjak. Kerestem egy finom parfümöt, és egy kevés illat permetet fújtam bőrömre.
- El is készültem. - mondtam miközben lerohantam az emeletről. - És hova megyünk vacsizni? - néztem a kanapén ülő fiúra.
- Az meglepetés. - mosolyodott el ő is. - De ne aggódj, tetszeni fog, abban biztos vagyok.
- Na, és hogy festek? - kérdeztem meg, miközben ő felállt, én pedig lejtettem egy kört.
- Egyszerűen csodálatosan gyönyörű vagy. - hangja lágyan simogatta fülem környékét, majd arcát nyakamba döntve morgott valamit, de sajnos nem értettem.
Lágyan megcsókolt, majd derekamnál fogva, gyengéden elkezdett az ajtó felé tolni. Sikerült kiinvitálnia a lakásból. Bezártam magunk után a bejárati ajtót, így már nyugodtan hagytuk el a házat. Kezét összekulcsolta enyémmel, így mentünk tovább. Végig sétáltunk utcánkon,majd azt elhagyva a fő út vonalán haladtunk. Kezdett kicsit hűvösebbre fordulni az idő, így felhúztam a cipzárt kabátomon.
- Fázol? - kérdezte meg Harry, de csak egy szimpla fejrázással feleltem. - Ha mégis, akkor szólj! - vigyorodott el.
- Fogok. - mosolyogtam rá. Harry rám kacsintott, majd ismét előre meredt.
Gondolkodtam már ezen a randin, bár arra külön nem tértem ki, hogy miről csevegjünk. Nem tehettem mást, gyorsan feldobtam egy témát.
- Mesélj magadról. Van testvéred?
- Mit meséljek? Igen, van testvérem. - mondta hanyagul.
- Ennél azért kicsit kifejtőbb válaszra számítottam. - sóhajtottam fel - De mesélj akármit. Mindent tudni akarok. - dobtam felé egy mosolyt. Viszont Harry nem viszonozta a mosolyt, inkább csak érzéstelen arccal bámult a távolba.
- Most meg mi bajod van? - szólaltam fel kicsit idegesen.
- Nekem, semmi. - morogta,majd megpróbált valamilyen érzéstelen arcot vágni, de nem ment neki, és láttam milyen mély fájdalommal érinti az a téma.
- De látszik rajtad, mond el kérlek. - motyogtam kicsit félve.
- Egyszerűen csak nehéz volt a gyerekorom, és kész! Talán, majd kifejtem, de most nincs kedvem ehhez! -morogta, mire én válaszként csak megszorongattam kezét, és mélyen zöld szemeibe néztem.
- Nekem bármit elmondhatsz! - jelentettem ki.
- Ennek örülök. - döntötte arcát nyakamba, majd enyhén megcsókolta bőröm.
Nem sétáltunk tovább, megálltunk. Harry megragadta a csuklómat, és gyengéden maga felé fordított. Karjait derekaim köré fonta, majd arcomhoz hajolva csókolt meg gyengéden. Eltávolodott tőlem, s zöld, csillogó szemeit az enyéimbe fúrta.
- Most már egy kicsit fázok. - sütöttem le a szemeim.
Mosollyal az arcán bólintott, ezután gyorsan lekapta róla a kabátját és vállamra terítette. Utolsó puszit lehelt a fejem búbjára, majd csendben folytattuk az utunkat.

Ps.: Remélem tetszett.. Véleményeket kérnék szépen.. Hosszúra sikeredett, remélem nem gond. Szép estét!
Írta: Kovács Erzsébet, Juhos Jázmin, Szentgyörgyi Adrienn. xoxo :) xx

Chapter 3! Nem így gondoltam..*

x Helena szemszöge x

Reggel elég későn ébredtem. Körülbelül fél tíz lehetett mire kinyitottam szemeim, ami nem rám vall. Fáradtan felültem majd megdörzsöltem a szemeim. Pár percig még érzéstelenül magam elé bámultam, majd úgy döntöttem, hogy átöltözök. Felkaptam néhány ruhát, azután a fürdőbe vonultam. Megengedtem magamnak egy kádnyi tűzforró vizet, majd levettem pizsamám és belehelyezkedtem a bőrömet égető vízbe. Pár percig még élveztem, ahogyan a forró víz körül áramlik a testem minden egyes porcikáján. Ezután megmosakodtam, megtörölköztem, majd fel is öltöztem. Ahogyan kiléptem a fürdőszoba párás levegőjéből, megcsapott a hideg. Felkaptam magamra a papucsom és elhagytam a szobámat. Lesiettem a lépcsőn és egyből az étkezőbe vonultam. A hűtőhöz sétáltam, kinyitottam, majd keresgélni kezdtem a hozzávalókat a reggelimhez. Végül kikerült az asztalra a kenyér, a vaj, és egy doboz narancslé is. Két szelet kenyeret betettem a kenyérpirítóba, a narancsléből pedig öntöttem egy kicsit a poharamba. Vártam egy kicsit, ezután jelzett a kenyérpirító, majd egy tányérra helyeztem a forró ételt. A tányért az asztalra helyeztem a pohár narancslé mellé. A szükségtelen hozzávalókat vissza raktam az eredeti helyükre. Éppen neki akartam állni az étel elfogyasztásának, de a csengő ezt megakadályozta. Egy sóhaj kíséretében felálltam a székről, majd a bejárati ajtóhoz siettem. Egy pillantást vetettem magamra a tükörben, bár nem tudtam ki áll odakint. Ajtót nyitottam, és legnagyobb meglepetésemre Harry állt előttem.

- Harry! Te meg mit keresel itt? - részesítettem nem túl kedves fogadtatásban.

- Neked is jó reggelt! - nyomott egy puszit az arcomra.

Még mindig meglepetten álltam előtte és kicsit kezdett kínossá válni.

- Be sem engedsz? - vigyorgott rám.

Odébb álltam az ajtóból, míg ő beljebb tévedt.

- Örülök, hogy otthon érzed magad. - fintorodtam el akaratom ellenére is.

Szerencsére nem hallotta meg. Becsuktam az ajtót, majd pillantásom Harry-re tévedt.

- Nyugodtan ülj le.

- Köszönöm. - ajándékozott meg egy angyali mosollyal.

Az asztalhoz vánszorgott, azután leült egy székre. Végig nézett az asztalon, majd rám nézett.

- Csináltál reggelit? - került rá megint az a levakarhatatlan mosoly.

- Igen. Kérsz? - kérdeztem rá, miközben én is helyet foglaltam vele szemben.

- Igen, köszönöm. - vigyorodott el ismét.

Hála neki, ismét végig kellett csinálnom ugyan azt a műveletet, mint a megérkezése előtt. Felálltam és elővettem újra a hozzávalókat. Rutinosan helyeztem a kenyereket a pirítóba, majd töltöttem egy pohár narancslevet a bongyornak. Ismét várnom kellett a pirítósra. Amint kész volt egy tiszta tányérra helyeztem és a göndörke elé tettem a reggelit. Elpakoltam, majd végre helyet foglalhattam.

- Jó étvágyat. - mondtam egy kis gúnnyal megfűszerezve.

- Baj, hogy reggelit kértem? - röhögte el magát.

- Ugyan, dehogy.

Próbáltam úgy tenni, mint aki éppen az evésre koncentrál, viszont szemem sarkából észre vettem, hogy a válaszom egy kicsit megmosolyogtatta. Látta, hogy én már eszek, így ő is beleharapott a pirítósába. Amint elfogyasztottuk a reggelit az üres tányérokat a mosogatóba helyeztem. Harry addigra a kanapén kényelmesedett el. Kezébe vette a távkapcsolót és váltogatni kezdett a csatornák között. Úgy éreztem, hogy kissé túlságosan engedékeny vagyok vele szemben. Ez azért mégsem az ő háza, ahol azt csinál amit akar. Arról nem is beszélve, hogy most van itt először.

- Figyelj csak, Harry. Nem gondolod, hogy egy kicsit túlságosan is otthon érzed magad? - ültem le mellé.

A tévét egy focimeccsre kapcsolta, csak ez után válaszolt.

- Talán baj van? - vonta fel szemöldökét. 

- Igen, baj van. Azt hiszed mindent megtehetsz, az van. Egyébként meg minek jöttél ide?

- Sajnálom, ha zavarok. Tudod, csak jobban meg akartalak ismerni, de látom az érzés nem kölcsönös. - állt fel a kanapéról.

- Hogy akarsz jobban megismerni? Úgy, hogy idejössz tévézni? Mert akkor mondhatom, nagyon jó úton jársz. - gúnyolódtam.
- Randira akartalak hívni. Tessék, itt van. Kimondtam baszd meg. Most örülsz?
Ott belül valami furcsa érzés fogott el. Bűntudat volt talán? Az is. Meg még valami. Valami olyasmi, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Az arcom megenyhült, szám pedig szóra nyílt.
- Harry, én.. Sajnálom. Nem akartalak így lehordani a semmiért, csak felment bennem a pumpa. Bocsi.
- Nem kell a magyarázkodás. Nem jövök be? Akkor mond azt. - kezdte idegesen. - Csak mond meg, és már itt sem vagyok.
- Dehogyis, szó sincs ilyenről, csak.. Kérlek, maradj.
Csupán ennyit tudtam mondani. Rájöttem, hogy hülye lennék visszautasítani a randevút. S ami a legfontosabb. Hülye lennék visszautasítani Harry-t.

Ps: Remélem tetszett az új rész! Véleményeket várok ide kommentbe! :) xx
Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet és Szentgyörgyi Adrienn. xx