Chapter 5! Az első vacsora..*

x Helena szemszöge x

- Most már egy kicsit fázok. - sütöttem le a szemeim.

Mosollyal az arcán bólintott, ezután gyorsan lekapta róla a kabátját és vállamra terítette. Utolsó puszit lehelt a fejem búbjára, majd csendben folytattuk az utunkat.

- Messzire megyünk? - kérdeztem, majd kicsit közelebb léptem hozzá, hogy derekam finoman övéhez ért.

- Messzire. - kuncogott - De már mondtam, hogy meglepetés.

- Ahj. Szóval most oda-vissza lefogom járni a lábaim. Elég fárasztó lesz sétálgatni.

- Kibírod. - motyogta, és tekintete erősen a járdára tapadt.

Megforgattam szemeim, majd a járdára szegeztem én is tekintetem. Csendesen haladtunk végig a Londoni utcákon. Harry kabátja alatt is éreztem a szellős időt.

- Miért nem megyünk kocsival? Várj, egyáltalán van kocsid?

- Van, de így romantikusabbnak találtam a szituációt.

- De hova megyünk? Tényleg, nagyon sokat kell sétálni?

- Titok, de ha ennyire nyavalyogsz, vissza sétálhatunk az autómhoz. Nem messze parkoltam le.

- Ahj, az olyan jó lenne. - suttogtam, majd Harry megtorpant az után, és vett egy hajtű kanyart.

- Akkor menjünk vissza kocsihoz. - nézett rám, majd elnevette magát. Most olyan másnak tűnt, mint tegnap este. Akkor olyan más volt, kicsit feszült,de ma.. Mintha kicserélték volna.
Szépen lassan sétáltunk vissza Harry autójához. A felénél én már kicsit rágyorsítottam, ugyanis egyre jobban fáztam. Út közben fogtuk egymás kezét. Olyan jó volt. Olyan jó volt tudni, hogy csak az enyém, és már nem veheti el tőlem senki. Nagyon szeretem. És valószínűleg ő is engem, vagyis remélem. De ha nem szeretne, akkor miért hívott el randizni? És miért pont velem sétál ilyen agyfagyasztóan hideg időben kézen fogva? 
Mikor végre odaértünk a kocsihoz, egy pittyegést hallottam, ami annyit jelentett, hogy Harry kinyitotta a kocsit. Kinyitotta a kocsiajtót, majd beültem, végül bezárta. Átsietett az ő felére, majd gyorsan ő is bepattant. Beindította a motort, majd az útra hajtott.
- Huh, végre. Köszönöm. - néztem felé mosolyogva.
- Nincs mit. Nehogy megfázz nekem. - vigyorodott el, viszont szemeit egy percre sem vette le az útról.
A magnóhoz nyúlt, s bekapcsolta azt. Ez egy kicsit szíven ütött, ugyanis úgy gondoltam, hogy kicsit beszélgetünk, de elsuhantam felette. Kezeimet ölembe raktam, s tördeltem őket.
- Valami baj van? Izgulsz? - nevette el magát Harry.
- Eléggé.
- Mégis miért?
- Már csak úgy izgulni sem lehet. - mosolyodtam el. Felnevetett, majd mosolyogva rám nézett, és újra elvigyorodott.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Hát, már csak úgy vigyorogni sem lehet. - újra elnevette magát, majd én is egy vigyorral arcomon, beszédre nyitottam szám.
- Apukám azt mondta nekem, hogy nevetés hizlal.
- Akkor én felszedtem egy pár kilót. - végig arcát néztem, ahogy pislog és egyre jobban felhúzza száját. Nem is lehet ennyire mosolyogni.
- Vicces vagy.
- Miért jobb lenne, ha sírnék?
- Isten ments.
- Na látod. - mondta nyugodt hangnemben, majd jobb kezét enyéimre helyezte.
Összekulcsoltuk kezeink, ami a combomon pihent. Kinéztem az ablakon, és az enyhén sötétedő városra vetettem tekintettem. Csak suhantak a képek egymás után: boltok, utcák, parkot és házak sokasága. Egy kicsit elvesztem a városi táj szépségébe.
Arra eszméltem fel, hogy az étteremél parkolunk le. Kipattant az autóból, és átsietett az én felemre.
- Hölgyem. - nyitotta ki az ajtót, majd kinyújtotta kezét.
- Oh, egy úriemberhez van szerencsém? - kezem finoman övére csúsztattam, majd kisegített a kocsiból.
- Igen kisasszony. - kuncogott. - Ugye nem kell egész este így beszélnem hozzád?
- Nem. - mosolyogtam, mire ő mellém lépet és bezárta az autót.
Amint megtörtént a központi zár lezárása, felém fordult, és homlokát enyémnek döntötte. Meleg leheletét éreztem ajkaimon, majd gyengéden érintette övéit az enyémekhez. Ziláltan váltunk egy egymástól, levegő hiányában. Mélyen smaragdzöld szemeibe néztem, majd kezeinket összekulcsoltuk, és végül az étterembe slattyogtunk.
 Egy pincér fiú lépett oda hozzánk, majd Harry szabad kezével kezet fogott vele.
- Van foglalásunk, Styles névre. Ha jól tudom a 27-es asztal.
- Oui, suivez-moi! - majd kuncogott egyet a fiú. - Igen, kövessenek. - egy csodálatosan megvilágított terembe vezetett minket, de belül egy asztal sem volt, majd kérdezősködni kezdtem.
- Hol az asztalunk?
- Non, non, non! - kiáltotta el magát. - A l'étage! Az emeleten, kisasszony! - mutatott egy kovácsoltvas csigalépcsőre.
 Szépen lassan fel araszoltuk a képcsőfokokon egyesével. Megkerestük az asztalunkat, majd mikor odaértünk Harry kihúzta nekem a széket, és helyet foglaltam. Az asztal másik végébe ment, végül ő is helyet foglalt. Kezembe vettem a hatalmasra nyomtatott étlapot, és keresgélni kezdtem az ízlésemnek megfelelő ételek között. Egy idős úr lépett hozzánk, és ő is kezet fogott Harry-vel.
- Szervusztok. - mosolygott, aztán Harry felé fordult, és suttogni kezdett mintha nem hallanám. - Igazán szép kislányra tettél szert. Kihez is van pontosan szerencsém? - Hazz elnevezze magát, majd mélyen szemembe nézett.
- Ő itt Lena. Lena ő itt a keresztapám Roger.
- Jó estét! - köszöntem illedelmesen.
- Tudjátok mit fogtok inni? - kérdezte meg, majd átsétált egy percre egy másik egyébként üres asztalhoz, és elvett egy előre bekészített tálcát.
- Szerintem én.. - motyogta Harry. - Pepsi-t.
- Rendben, és neked? - nézet rám az úr, majd kicsit félénken elszóltam magam.
- Én rostos barack levet kérek, ha van.
- És ha nincs? - vigyorodott el Roger.
- Akkor almalevet. - forgattam szemeim.
Roger, csak elvigyorodott, majd elsétált a csigalépcső irányába. Harry-re néztem, aki ugyan csak egy mosollyal az arcán bámult felém.
- Harry az oké, hogy ő a keresztapád,de észre vetted már milyen bunkó?
- Ez egy kicsit erős kifejezés, hogy bunkó. Amúgy pedig, neki ilyen különleges humora van, én sem szeretem ahogy viccelődik, de meglehet szokni ne aggódj.
- Ha te mondod. - sóhajtottam egy ismételt szemforgatás kíséretében.
- Na, ne foglalkozz most vele. Azt akarom, hogy ez a randi tökéletes legyen. És ha rajtam múlik az is lesz. - nézett mélyen a szemembe széles mosollyal az arcán.
- Az is lesz. - hajoltam át az asztalon, majd egy apró csókot nyomtam ajkaira.
Erre ő ismét elmosolyodott. Ezt a szép kis pillanatot a kedves Roger zavarta meg. Remélem érződik az irónia..
- Tessék. Pepsi, és egy kis baracklé. - tette le elénk a tálcát, amin két pohár díszelgett, benne az említett folyadékokkal.
- Köszönjük. - nézett fel Harry a nagybátyjára.
- Nincs mit. És akkor esztek is valamit, vagy csak inni akartok? Mert akkor én is beszállok. - vigyorgott a kereszt apu.
Harry is elröhögte magát, én viszont koránt sem találtam ennyire viccesnek a dolgot.
- Nagyon vicces.. - csúszott ki a számon.
Ekkor Harry a lábával az asztal alatt gyengéden meglökte az én lábamat, ezzel jelezve, hogy ezt ne. Sóhajtottam, majd könyökömet az asztalra tettem, végül állam a tenyerembe helyeztem, és azon támasztottam meg. Roger ügyet sem vetve a mondatra, kezdett el trécselni.
- És fiatalok, mit terveztetek ez utánra? Talán.. Hmm? - kacsintott Roger, és ezt a kérdést, már a tetőpontnak éreztem. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Nagyon ideges lettem, s elég halkan krákogtam egyet, hogy magamra vonjam Harry figyelmét. Rám pillantott és vette az adást, keresztapja felé fordult, és kicsit feldühödve rá nézett.
- Ro, ez azért egy kicsit sok. Figyelj, kérlek had legyünk egy kicsikét kettesben.
- Rendben, rendben. - nevette el magát. - Én csak. - vakarta meg tarkóját, majd a lépcső irányába kezdett el csoszogni.
- De ugye nem haragszik? - fordultam felé, mire ő csak elvigyorodott, s válaszra nyitotta száját.
- Dehogy! Hogy tudnék két ilyen király gyerekre haragudni. Ha tudjátok mit fogtok enni, csak kiáltsatok. -morogta, s lebaktatott a lépcsőn.
Harry-re néztem, és kínomban csak nevetni tudtam ezen az egészen. Bár ő nem tartotta ilyen viccesnek ezt a szituációt. Egyik szemöldökét felhúzta, és szája elé emelte kezét. Lassan furcsa hangokat adott ki magából, és ő is nevetni kezdett akárcsak én.
- Mindig ilyen? - mondtam még mindig a nevetés szélén.
- Általában. - bólogatott egy hatalmas vigyorral az arcán - Mit szeretnél enni? - vette a kezébe az étlapot.
- Még nem tudom. - lapoztam fel a vékony füzetet.
Finomabbnál finomabb fogások nevei sorakoztak egymás alatt, de úgy döntöttem válasszon Harry.
- Válasz te valamit, és én is azt eszek. - motyogtam, miközben ő bele kortyolt a Pepsi-be.
- És ha olyat választok amit nem szeretsz? - nézett rám kissé kételkedve.
- Nekem mindegy mit eszek, csak te válaszd ki. - került széles mosoly mindkettőnk arcára.
- Tökéletes. - vigyorogtam rá, s az asztal alatt finoman lábfejemmel megsimogattam vádliját.
Harry teljesen elolvadt tettemtől, és bele telt pár percbe, amíg újra feleszmélt.
- Ugye tudod, hogy most szólnom kell Roger-nek.
- Tudom. - vigyorodtam el, majd Harry felsóhajtott.
- Roger! - kiáltotta el magát teli torokból. Nem telt el egy perc sem, Ro egy tálcával a kezében szaladt fel a lépcsőn.
- Választottatok gyerekek? - bólintottam, s Harry Roger kezébe adta az étlapokat.
- Rostonsült pulykamellet szeretnénk, párolt zöldséggel és sajtszósszal. - motyogta Hazz, és Roger egyfajta örömmel teli tánc közben újra elhagyta a balkont.
- Olyan furcsa ez a fickó. - kuncogtam, majd felálltam és Harry-hez sétáltam. - Táncoljunk. - nyújtottam felé kezem, mire ő ránézett az említett testrészre, és szomorú arccal beszédre nyitotta száját.
- Lena, én nem tudok táncolni.
- Én sem, de olyan jó buli. - vett egy nagy levegőt, majd felállt és kezemet megragadva szorosan magához húzott. Lassan ide-oda lépkedtünk, s kobakom mellkasának döntve, dúdolgatni kezdtem kedvenc dalom ritmusát.
- Ezt én is ismerem. - morogta, miközben megpörgetett.
- Még hogy nem tudsz táncolni. - vigyorogtam el magam, és lábujjhegyre állva arcára nyomtam egy puszit.
- Hát, nem igazán. - nevette el magát, és gyengéden megfogta arccsontom. - De megtanulok a kedvedért. - motyogta, de a végét már alig értettem, mert szavai elvesztek csókunkba. Kezeim tarkójára tévedtek, míg övéi a derekamra csúsztak. Eltávolodtam ajkától, s fejem ismét mellkasára döntöttem.
- Olyan más vagy, mint a többi fiú. - suttogtam, mire egy vigyorral válaszolt.
- És szerencsésebb. - mosolygott önelégült arccal.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem meg elég kíváncsian.
- Mivel te az enyém vagy, és nem másé. - mondta halkan, de mégis határozottan.
- Hű, de biztos vagy ebbe. - kuncogtam. - 75%-ban a szüleimé vagyok.
- Na, az biztos, hogy be fogom bizonyítani, hogy csakis az enyém vagy! - bámult nagyon komoly arckifejezéssel. - Előre szólok, nem szeretek osztozkodni.
- Nagyon komoly lettél. - mosolyogtam.
- Még jó. Te már hozzám tartozol. - a komoly arca, ismét átváltott mosolyba, majd fülemhez döntötte arcát s halkan morogni kezdte. - Most akkor táncolunk?
Most akkor táncolunk, igen. - feleltem még mindig mosolyogva.
Harry-vel szinte egyszerre kezdtük el dúdolni ugyanazt a dalt. Szemeit lábaira szegezte, és a zene ritmusára kezdett el lépegetni magával sodorva engem is.
- Na látod. Megy ez. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Persze. Mert itt vagy mellettem. - csókolt meg hirtelen.
A hirtelen csókból aztán csókcsata lett. Vadul téptük egymás ajkait, míg el nem távolodtam tőle. Kérdően nézett rám, amit egy pillanat múlva meg is magyaráztam.
- Ezt nem itt kellene folytatnunk. - hajtottam le a fejem.
- Nem csináltunk semmi rosszat. - kuncogott.
- Még. - nevettem fel.
- Ez igaz. És tudod mi igaz még? - fonta össze ujjait az enyémekkel.
- Mi? - ült ki arcomra egy széles mosoly.
- Az, hogy mindennél jobban szeretlek.

Ps.: Sajnálom a késést, véleményeket és pipákat kérek szépen. További szép napot/estét! :) xx
Írta: Juhos Jázmin, Kovács Erzsébet, Szentgyörgyi Adrienn. x