9. Rész! Utazás..*

x Helena szemszöge x

Már két hete, hogy összevesztem Harry-vel. Sokat sírtam, és volt olyan, hogy majdnem felhívtam, de nem. Ő is hívott, de nem vettem fel. Belül még fáj, de majd elmúlik.
Sietősen a szekrényhez léptem, majd kivettem egy - két ruhát, s összehajtva a bőröndbe pakoltam. A fürdőszobából elővettem egy kicsi táskát, és bele dobáltam a pipere kellékeim.
Miután végeztem a pakolással, a fürdőbe vonultam, ahol is ledobva magamról a ruháim, a zuhanykabinba álltam. Magamra folyattam a meleg vizet, s gyorsan átsikáltam a testem tusfürdővel. Leöblítettem magam még egyszer, majd gyorsan, kiléptem a kabinból. Felitattam egy törölközővel a testemen maradt vízcseppeket, s azt magam köré csavartam.
Átfésültem a hajam, és hagytam a vállamra omolni. Felvettem az előre kikészített ruháim, majd eligazgattam magamon. Fújtam magamra egy leheletnyi parfümöt, majd belenéztem a tükörbe. Felvittem az arcomra egy kevés sminket, s visszahelyeztem a kellékeket a polcra.
A szobába visszaérve megfogtam a bőröndöt, s magam után húzva hagytam el a szobát. Nagy nehezen lejutottam a lépcsőn, majd az előszobában bele bújtam a cipőmbe, és a kabátomba. Fájdalmasan körbepillantottam a lakásban, s végül végleg elhagytam az épületet.
A taxi már a ház előtt állt, így sietősen kulcsra zártam az ajtót, s a taxihoz léptem. A sofőr átvette tőlem a poggyászokat, és a csomagtartóba helyezte azokat. Ez idő alatt beültem a járműbe, s megvártam amíg a sofőr is elfoglalja a helyét.
- Indulhatunk? - nézett a visszapillantó tükörbe.
Aprót bólintottam, majd az ablakon kezdtem figyelni már a mellettünk elsuhanó fákat.
- Hogy van? - dobott fel egy témát a taxisofőr.
- Soha jobban. - forgattam meg a szemeimet alig észrevehetően.
- Szerelmi bánat? - röhögcsélt a férfi, miközben a visszapillantó tükörből rám pillantott.
Szúrós szemekkel néztem rá, majd megrázva a fejem újra a kilátásra szenteltem a figyelmem.
- Látom nincs beszédes kedvében. - szegezte újra az útra a tekintetét.
- Jól látja. - fújtattam idegesen.
Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Mi köze hozzá? Gondolatmeneteimet ezzel lezártam, s próbáltam ki zárni a külvilágot, már amennyire lehetett.

A jármű lassítani kezdett, majd végleg lefékezett a reptért előtt. Megköszöntem az utat, majd a sofőr kezébe nyomtam a pénzt. Ő is kiszállt, és segített kivenni a csomagjaimat a csomagtartóból. A bőröndömet magam után húztam, s beléptem a hatalmas épületbe. Rengeteg embert pillantottam meg hirtelen. Néhányan búcsúzkodtak, néhányan magányosan álldogáltak egy - egy hatalmas bőrönd mellett. Olyan nyomasztó volt. Hirtelen hiányozni kezdett Harry. Az illata, a hangja, az érintése, a csókja. De nem. Nem leszek kezdeményező. Most nem. Ha szeret, majd keres.
Nehézkesen elindultam és a gépem felé kezdtem haladni, ami nemsokára indul. Néha - néha visszapillantottam, de nem fordultam vissza.
Felszálltam a  tömött gépre. Mindenhol emberek, emberek és emberek. Elfoglaltam a helyem, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben. Kézitáskámból kihalásztam a fülesem, s felvettem, majd válogatni kezdtem a zenék között, míg végül megállapodtam egy lágy zenén. Hátradőlve gondolkoztam. Méghozzá Harry-n. Még magamnak is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Nagyon hiányzik. De el kell őt egy kicsit felejtenem..
Éreztem, ahogyan szemhéjam kezd elnehezülni, és ahogyan teljesen lecsukódik. Egy ideig még hallottam a körülöttem lévő emberek beszélgetését, mozgását, és a fülemben csengő zenét, aztán minden elsötétült. Elaludtam.
Lassan felnyitottam szemhéjaim, s fejem alatt éreztem valami kemény dolgot. Hirtelen felemeltem a fejem, s ekkor vettem észre a mellettem ülő, velem korabeli fiút.
- Sajnálom én.. - kezdtem el magyarázkodni.
- Semmi gond. Nagyon édesen aludtál, nem volt szívem téged felébreszteni. - vigyorodott el.
Piruló arcomat a combomon elhelyezkedő kezeimre vezettem, s gyengéden elmosolyodtam.

- Tate Langdon. - nyújtotta felém kezét.
- Helena Brooks. - illesztettem kezem kezébe.
- Tényleg bocsi, hogy.. Rajtad aludtam. - nevettem el magam.
- Mondom, semmi vész. Örülök neki. - mosolyodott el.
Arcomat ismét elöntötte a pír, akárhogy is próbáltam, nem tudtam eltakarni. Arcomat mind két tenyerembe temettem, s próbáltam összeszedni magam.
- Ne takard el a szemed. Olyan szép.. - simított végig a hátamon.
- Mm.. Köszönöm.. - dadogtam - Mikor ültél ide? - tereltem a témát.
- Egy olyan tíz perce. - válaszolta. - Már nagyban aludtál.
- Istenem, ez olyan ciki. - fújtattam.
- Inkább cuki. - mosolygott.
- Mindig ilyen feltűnően nyomulsz? - nevettem el magam.
- Én? - húzta huncut mosolyra a száját.
- Nem, én. - nevettem ki.
- Szeretsz flörtölni? - mosolygott.
- Nem alkalmas. - erőltettem egy mosolyt a számra, majd lehajtottam a fejem.
- Van barátod? - nézett rám meglepődötten.
- Van. Azaz.. Nincs. Igazából nem tudom. - makogtam.
- Kifejtenéd? Egy szót sem értek. - rázta meg a fejét.
- Ahj. - sóhajtottam fel, s megpróbáltam erőt venni magamon, hogy elhadarjam Tate-nek a problémám - Volt valakim, de nagyon össze vesztem vele, és ez elég bonyolult. - hadartam el egy szuszra.
- Ühm. - szusszant fel, majd meg vakarta tarkóját - Még mindig nem értem, de jó. Nem akarsz beszélni róla. - fordította le.
- Nem baj? - húztam el a számat.
- Nem. De így nem tudok segíteni. - mosolyodott el.
- Miért akarsz segíteni nekem? - húztam fel egyik szemöldökömet.
- Baj? - húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Kérdeztem valamit, Tate. - sóhajtottam türelmetlenül.
- Ne húzd fel magad. - nevetett fel - Nem áll jól.
- Hagyjál már! -morogtam - Nem elég neked annyi, hogy nagyon szerettem valakit, és egy rohadt nagyot csalódtam benne? - förmedtem rá, s a túl hangosan előtörő szavakra, egy csomó ember szeme rám szegeződött.
- De elég. - hagyta el Tate száját egy halk szisszenés, majd megsimogatta vállam. - Milyen srác képes össze veszni egy ilyen szép lánnyal és szakítani. Én ezt nem értem. - rázta meg a fejét értetlenül.
- Nem szakítottunk, csak szünetet tartunk. - szakítottam félbe mondatát, s kínos csönd uralkodott köztünk. Több száz kérdés merült fel, s tudatosulni akart bennem a fájdalmas tény. Légzésem elnehezedett, éreztem ahogy megvörösödik a szaruhártyám, és azt is ahogy körül ölelik az égető részt könnyeim. Ajkaim megremegtek, s kabátom ujját villámgyorsan orromhoz kaptam, hogy letörölhessem a rajta végig suhanó könnyeim. - Bassza meg! Szakítottunk. - Nyögtem ki a rideg valót, a Tate mellkasába temettet arccal zokogni kezdtem.