Tudom, megint késtem, amit nagyon - nagyon sajnálok. De egyszerűen nincs időm belekezdeni. Ott volt a sok vizsga, a dolgozatok. De ígérem, hogy ez nyáron nem így lesz. Véleményeket kíváncsian várom! ☺ Jó olvasást kívánok! A,x.
x Harry szemszöge x
Mind ketten felsóhajtottunk, majd lassan házuk ajtajához sétáltunk. Kabátja zsebéből elő halászta lakáskulcsát, s kicsit remegve kinyitotta az ajtót.
Kitárta az ajtót, majd biccentett a fejével, hogy menjek be. Kívánságának eleget téve besétáltam az előszobába, majd levettem cipőm. Ő bezárta az ajtót, majd megfogta a kezem.
- Gyere, menjünk fel. - cirógatta meg állam, de ekkor a lépcső alján egy hálóinges hölgy jelent meg.
- Kislányom! - kiállotta el magát meglepetten, majd a földön hatalmas csattanással tört össze a kezében lévő bögre.
Lena megszeppenve állt előttem, s nehezen nyitotta száját szólásra, de anyja közbevágott.
- Ez meg kicsoda? - emelte feljebb a hangját.
- Anyu, ő itt Harry a barátom. - mutatott rám, s kezével elég erősen szorította enyém.
- Szóval akkor nála aludtál. - morogta idegesen a hölgy, s mondata végén kezét homlokához emelte.
A barátnőm csendben nézett maga elé. A helységben csend telepedett le, amit senki sem tört meg. Egy ideig csendben ácsorogtunk, majd egy nagyon berekedt férfi hang ütötte meg a csendet.
- Szívem! Gyere fel kérlek! - krákogott bele a mondat végébe, majd Lena édes anyja hatalmasat sóhajtott.
- Megyek! - Lena kicsit idegesen pillantott anyjára, s mélyen egymás szemébe nézve Lena megkérdezte.
- Apu beteg?
- Igen, nagyon megfázott. Szóval jobb ha elkerülöd. - morogta a hölgy, majd elszaladt, a szilánkokat maga mögött hagyva.
Visszafordult felém, majd ajkát beharapva sóhajtott fel.
- Ez könnyen ment. - vigyorodtam el.
- Leszámítva a törött poharat. - rázta a fejét, majd ő is elmosolyodott. - Feljössz a szobámba? - biccentett az emelet felé.
- Fel. - kuncogtam, s ő finoman elkezdett húzni az emelet felé.
Felmentünk az emeletre, majd a szobájába érve az ágyra ültem, míg ő becsukta az ajtót.
- Lena.. - akartam volna éppen a nemrég történtekről beszélni, de elém sétált, s érzékien helyet foglalt ölembe.
- Szeretlek Harry. - kuncogott, miközben csókot nyomott ajkaimra.
- Én is szeretlek. - távolodtam el tőle.
Fejét vállamra helyezte, miközben szorosan ölelt át karjaival.
Hirtelen elengedett, s fejét is felemelte. Mélyen szemeimbe nézett és belekezdett a mondandójába.
- Mindig ilyenek vagytok a testvéreddel? - mondta komolyan.
- Általában. - forgattam meg a szemeimet. - De ne beszéljünk erről, jó? Csak felhúzom magam rajta.
- Ahogy akarod.. - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Azért látom, téged nem hagy nyugodni ez a téma. - döntöttem arcom nyakába, és egy pár apró puszit nyomtam rá.
- Nem hagy.. Mert egy testvérpárnak nem kellene így viselkednie.
Lehajtotta a fejét, majd ujjait kezdte tördelni.
- Miért vagytok egymással ilyen ellenségesek? - folytatta tovább.
Mély levegőt vettem, s kicsit reszketegen fújtam ki azt.
- Mindig azt hazudta nekem kiskoromba, hogy azért váltak el a szüleink, mert én megszülettem. És még sok más ehhez hasonló gonosz dolgot mondott nekem. Ezeknek viszont mindig én ittam meg a levét. Anyu nem értette honnan feltételezek ilyeneket, de hát.. Kicsi voltam, és bíztam Gemma szavában. - temettem tenyerembe arcom, s kicsit zihálva megpróbáltam megnyugtatni a múlt irány érzett dühöm.
Csillogó szemekkel hallgatta végig a rövid történetet, amit az elmúlt 10 másodpercben elhadartam neki.
- Soha sem próbáltatok még leülni és megbeszélni ezt az egészet? - tette kezét az enyémre, nyugtatás gyanánt.
Finoman megráztam a fejem, jelezve a nemleges választ.
- Pedig mind a kettőtöknek jobb lenne, ha megbeszélnétek. - helyezte tenyerét arcomra.
- Ezt mondjad neki. - álltam fel kissé idegesen.
- Harry, nyugodj meg. Csak egy ötlet volt. Ha neked ez jó így..
Nem hagytam, hogy befejezze, szavába vágtam.
- Nekem? Dehogy jó! Oh, a francba is ezzel már. Kibaszott Gemma.
- De Harry.. - folytatta.
- Semmi Harry! - mondtam idegesen.
- Nem is hagyod, hogy végigmondjam. Én csak segíteni szeretnék, te meg nekem esel. - nyelt nagyot.
- Nem kell, hogy segíts! Ezen már nem lehet segíteni, nem érted? - kiabáltam.
- Halkabban már, itt vannak a szüleim a szomszédban. - bokszolt bele vállamba, s dühös tekintete égette bőröm.
- Jól van már. - válaszoltam, majd karba tettem kezeim.
- Most mi van? Haragszol? Te? Én ordítottam le a te fejed, vagy fordítva? - forgattam meg a fejem.
- Jól van, ne haragudj, mondtam, hogy ne beszéljünk erről.. - lehelt egy lágy csókot a fejem búbjára, majd közelebb húzott magához.
- Ehhez nincs kedvem. - lökött el finoman magától.
- Ne csináld már. Most mi bajod van? - néztem rá értetlenül.
- Harry. Leordítod a fejemet, aztán meg azt hiszed, hogy csak mert te vagy a nagy "Harry Styles", - rajzolt kezével idézőjeleket a levegőbe - egy puszival minden meg van bocsájtva. Hát nem. Nagyon nem.
- Tudom, hogy egy puszival nem lehet megoldani semmit, de akkor is. Mi mást tudnék tenni? - vontam meg a vállam, s eközben végig kezét szorongattam.
- Bocsánatot kérni! - emelte meg hangját, mire én elkeseredetten döntöttem kobakom nyakába.
- Lena. Ahj, meg tudsz bocsájtani? - vettem egy pár mély lélegzet vételt válaszára várva.
Elhúzódott tőlem, s fel - alá kezdett járkálni a szobában. Kis idő múltán hanyagul leült a puha ágyra, majd maga elé bámulva mondta ki, az átgondolt szavakat.
- Menj. - morogta.
- Helena, ne küldj el. - kérleltem.
- De nem vagyok rád kíváncsi! - fogott maga elé egy párnát, s mutogatni kezdett az ajtó felé.
- Lena? - meresztettem rá kissé könnybe lábadt szemeim, aztán nyelten egy nagyot és folytattam. - Szeretlek és sajnálom, hogy kiabáltan veled.
- Harry, menj! - állt fel.
- Nem szeretnék. - morogtam, mint szeretet hiányos kis három éves.
- Harry, ez nem szeretés kérdése! Takarodj innen! - már szinte torka szakadtából üvöltötte, s szemében látszott mennyire fájt előbbi tettem.
Csak kihúztam magam meggörnyedt testtartásomból, és még egy utolsó kérdés erejére felé fordultam.
- Átölelhetlek? - hallottam hangomban a megtörtséget, majd dühtől lángoló arca vonta el tekintetem.
- Ne nevettess te szemét! - legyintett és kérdésemen csak kacagni tudott. - Utoljára mondom takarodj! - s a kezébe lévő díszpárnát erősen hozzám vágta.
- Ahogy szeretnéd. - mondtam érzéstelenül.
- Általában. - forgattam meg a szemeimet. - De ne beszéljünk erről, jó? Csak felhúzom magam rajta.
- Ahogy akarod.. - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Azért látom, téged nem hagy nyugodni ez a téma. - döntöttem arcom nyakába, és egy pár apró puszit nyomtam rá.
- Nem hagy.. Mert egy testvérpárnak nem kellene így viselkednie.
Lehajtotta a fejét, majd ujjait kezdte tördelni.
- Miért vagytok egymással ilyen ellenségesek? - folytatta tovább.
Mély levegőt vettem, s kicsit reszketegen fújtam ki azt.
- Mindig azt hazudta nekem kiskoromba, hogy azért váltak el a szüleink, mert én megszülettem. És még sok más ehhez hasonló gonosz dolgot mondott nekem. Ezeknek viszont mindig én ittam meg a levét. Anyu nem értette honnan feltételezek ilyeneket, de hát.. Kicsi voltam, és bíztam Gemma szavában. - temettem tenyerembe arcom, s kicsit zihálva megpróbáltam megnyugtatni a múlt irány érzett dühöm.
Csillogó szemekkel hallgatta végig a rövid történetet, amit az elmúlt 10 másodpercben elhadartam neki.
- Soha sem próbáltatok még leülni és megbeszélni ezt az egészet? - tette kezét az enyémre, nyugtatás gyanánt.
Finoman megráztam a fejem, jelezve a nemleges választ.
- Pedig mind a kettőtöknek jobb lenne, ha megbeszélnétek. - helyezte tenyerét arcomra.
- Ezt mondjad neki. - álltam fel kissé idegesen.
- Harry, nyugodj meg. Csak egy ötlet volt. Ha neked ez jó így..
Nem hagytam, hogy befejezze, szavába vágtam.
- Nekem? Dehogy jó! Oh, a francba is ezzel már. Kibaszott Gemma.
- De Harry.. - folytatta.
- Semmi Harry! - mondtam idegesen.
- Nem is hagyod, hogy végigmondjam. Én csak segíteni szeretnék, te meg nekem esel. - nyelt nagyot.
- Nem kell, hogy segíts! Ezen már nem lehet segíteni, nem érted? - kiabáltam.
- Halkabban már, itt vannak a szüleim a szomszédban. - bokszolt bele vállamba, s dühös tekintete égette bőröm.
- Jól van már. - válaszoltam, majd karba tettem kezeim.
- Most mi van? Haragszol? Te? Én ordítottam le a te fejed, vagy fordítva? - forgattam meg a fejem.
- Jól van, ne haragudj, mondtam, hogy ne beszéljünk erről.. - lehelt egy lágy csókot a fejem búbjára, majd közelebb húzott magához.
- Ehhez nincs kedvem. - lökött el finoman magától.
- Ne csináld már. Most mi bajod van? - néztem rá értetlenül.
- Harry. Leordítod a fejemet, aztán meg azt hiszed, hogy csak mert te vagy a nagy "Harry Styles", - rajzolt kezével idézőjeleket a levegőbe - egy puszival minden meg van bocsájtva. Hát nem. Nagyon nem.
- Tudom, hogy egy puszival nem lehet megoldani semmit, de akkor is. Mi mást tudnék tenni? - vontam meg a vállam, s eközben végig kezét szorongattam.
- Bocsánatot kérni! - emelte meg hangját, mire én elkeseredetten döntöttem kobakom nyakába.
- Lena. Ahj, meg tudsz bocsájtani? - vettem egy pár mély lélegzet vételt válaszára várva.
Elhúzódott tőlem, s fel - alá kezdett járkálni a szobában. Kis idő múltán hanyagul leült a puha ágyra, majd maga elé bámulva mondta ki, az átgondolt szavakat.
- Menj. - morogta.
- Helena, ne küldj el. - kérleltem.
- De nem vagyok rád kíváncsi! - fogott maga elé egy párnát, s mutogatni kezdett az ajtó felé.
- Lena? - meresztettem rá kissé könnybe lábadt szemeim, aztán nyelten egy nagyot és folytattam. - Szeretlek és sajnálom, hogy kiabáltan veled.
- Harry, menj! - állt fel.
- Nem szeretnék. - morogtam, mint szeretet hiányos kis három éves.
- Harry, ez nem szeretés kérdése! Takarodj innen! - már szinte torka szakadtából üvöltötte, s szemében látszott mennyire fájt előbbi tettem.
Csak kihúztam magam meggörnyedt testtartásomból, és még egy utolsó kérdés erejére felé fordultam.
- Átölelhetlek? - hallottam hangomban a megtörtséget, majd dühtől lángoló arca vonta el tekintetem.
- Ne nevettess te szemét! - legyintett és kérdésemen csak kacagni tudott. - Utoljára mondom takarodj! - s a kezébe lévő díszpárnát erősen hozzám vágta.
- Ahogy szeretnéd. - mondtam érzéstelenül.
Még egyszer rá néztem, s ezután elhagytam a szobát. Nagyon rosszul esett amit tett velem, de tudtam, igaza volt. Ő csak segíteni akart. Igazságtalanul bántam vele. - láttam be, miközben a padlót fürkészve megtorpantam gondolataim miatt. Visszanéztem Lena szobaajtajára. Reménykedtem, hogy esetleg kilép a szobából, és szorosan hozzám bújik, de be kellett látnom, hogy erre most a legcsekélyebb esély sincs. Így hát irányt változtattam, egyenesen a bejárati ajtó felé. Minél lassabban, annál jobb - gondoltam. Amint az ajtóhoz értem, nagyot sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset és elhagytam a házat.
x Helena szemszöge x
Amint elhagyta a szobát, az ablakomhoz siettem, s vártam mikor lép ki a házból, Harry. Megpillantottam göndör fürtjeit, amiket hevesen fújt a szél. Felnézett az erkélyemre, aztán hátat fordított a házunknak, és lassan, nagyon lassan elment. Legszívesebben utána mentem volna, de nem lehet. Nem bocsájthatok meg neki ilyen könnyen. Túl sok dolgot néztem már el neki. Gondolatmenetem végét ezzel zártam. Lehuppantam az ágyamra, majd kezembe vettem a kedvenc könyvemet. Elkezdtem szememmel átfutni a sorokat, de egyszerűen nem bírtam koncentrálni. A telefonomra néztem, ami az íróasztalomon hevert. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Mégis mit vesztenék vele, ha felhívnám? - gondoltam. De végül rájöttem, hogy nem. Majd felhív, ha gondolja. Én nem fogok neki pitizni. Nem. Nem! Ő a férfi.
Az ágyamra helyeztem a vastag könyvet, ami előtte a lábamon foglalt helyet. Szép lassan felálltam és a fürdőbe vonultam. Felkötöttem a hajam egy laza copfba.
Visszaérve a szobában a szekrényhez mentem, ahol kivettem egy fekete pulóvert, amit egyből magamra is kaptam. A telefonom a zsebembe mélyesztettem, ezután felvettem a fülesem. A pulóver kapucniját a fejemre húztam, s zsebre dugtam a kezeim. Lecaflattam a lépcsőn. A bejárati ajtóban belebújtam a cipőmbe, majd kiérve az utcára, lassú kocogásba kezdtem.
Visszaérve a szobában a szekrényhez mentem, ahol kivettem egy fekete pulóvert, amit egyből magamra is kaptam. A telefonom a zsebembe mélyesztettem, ezután felvettem a fülesem. A pulóver kapucniját a fejemre húztam, s zsebre dugtam a kezeim. Lecaflattam a lépcsőn. A bejárati ajtóban belebújtam a cipőmbe, majd kiérve az utcára, lassú kocogásba kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése